A nyugdíjakat érintő legfontosabb információkat vette sorra évindító hírlevelében Farkas András, a NyugdíjGuru News alapító-főszerkesztője.
A nyugdíjkorhatár nem változik 2024-ben, továbbra is marad 65 év, így idén az 1959. január 1. és december 31. között született személyek számára nyílik meg a nyugdíjba vonulás lehetősége.
A nők kedvezményes nyugdíjának feltételei sem változnak, így egy nő a 65 éves nyugdíjkorhatár betöltése előtt idén is akkor igényelhet nyugdíjat, ha megszerzett legalább 40 évi jogosító időt, azon belül pedig legalább 32 év, munkával szerzett szolgálati időt. Ez utóbbi feltétel 30 évre csökken, ha egy gyermeke súlyosan fogyatékosnak minősül. Az öt vagy több gyermekes édesanyák pedig az ötödik gyermektől számítva egy-egy évvel, de összesen legfeljebb 7 évvel csökkenthetik a szolgálati időre vonatkozó feltételt.
A nyugdíjszakértő felhívta arra a figyelmet, hogy a Nők 40 program bevezetésének évében, 2011-ben a nyugdíjkorhatár 62 év volt, amely azóta 65 évre emelkedett, így továbbra sem zárható ki az a kockázat, hogy a későbbi években a 40 éves feltételt a 3 évi korhatár emelkedést tükrözve 43 évre emeljék.
Erre azonban 2024-ben még biztosan nem fog sor kerülni.
Január 1-jétől a nyugdíjakat 6 százalékkal emelik, egy százalékpontnyi nyugdíjemelés idén nagyjából 60-65 milliárd forint lehet, így az idei emelés 360-390 milliárd forintba kerülhet a költségvetésnek.
Ha idén a 2024. január-augusztus hónapokban mért tényleges inflációs adatokból becsülhető éves infláció mértéke meghaladná a januári emelés mértékét, akkor 2024. novemberében is kiegészítő nyugdíjemelésre vagy egyösszegű kompenzációra kerülhet sor.
A 13. havi nyugdíjat a február havi nyugdíjjal együtt utalják, ennek költségvetési vonzata a tavalyi 419 milliárd Ft után idén már 449 milliárd forint lesz.
Amennyiben a 2024. évi várható GDP-növekedés meghaladná a 3,5 százalékot, akkor 2024. novemberében nyugdíjprémiumra is jogosultak lennének a nyugdíjasok. A nyugdíjprémium a ténylegesen várható GDP-növekedés 3,5 százalékot meghaladó mértékének és a 2024. novemberi nyugdíj egynegyedének, de legfeljebb 20 ezer forintnak a szorzata lehetne.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói