A kormány tavaly 18,5 százalékkal emelte a nyugdíjakat, idén további 6 százalékkal toldja meg ezt – közölte a minap a pénzügyminiszter. Nagyjából két hét múlva érkezik a 13. havi nyugdíj is, a februári ellátással kapják kézhez az érintettek. A hírt Varga Mihály osztotta meg egy Facebook-posztban.
A nyugdíjasok februárban átlagosan 460 ezer forintot kapnak kézhez.
Kapcsolódó
– tette hozzá.
De nézzük, mit is jelent majd ez a gyakorlatban:
Egyáltalán kik számíthatnak mostantól nyugdíjra?
A nyugdíjkorhatár továbbra is 65 év, ami egyúttal azt is jelenti, hogy megnyílik a nyugdíjba vonulás lehetősége az 1959. január 1. és december 31. között született személyek számára.
Történt-e bármi változás a nők kedvezményes nyugdíjánál?
Nem változnak a nők kedvezményes nyugdíjának feltételei, vagyis egy nő a 65 éves nyugdíjkorhatár betöltése előtt idén is akkor igényelhet nyugdíjat, ha megszerzett legalább 40 évi jogosító időt, azon belül pedig legalább 32 év, munkával szerzett szolgálati időt – olvasható a NyugdíjGuru News összefoglalójában.
Utóbbi feltétel viszont 30 évre csökken, ha egy gyermeke súlyosan fogyatékosnak minősül. Az öt- vagy több gyermekes édesanyák pedig az ötödik gyermektől számítva egy-egy évvel, de összesen legfeljebb 7 évvel csökkenthetik a szolgálati időre vonatkozó feltételt.
Szakértők azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy egyáltalán zárható ki, hogy a későbbiekben a Nők 40-ben 43-ra emelik a határt.
Akkor mennyi is pontosan a mostani emelés?
A kormányrendelet alapján 2024. január 1-jétől a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény szerint 6 százalékkal kell emelni a 2024. január 1-jét megelőző időponttól megállapított, számos nyugdíjszerű és egyéb ellátást. Azaz mindazoknak emelkedik az ellátása, akik 2023. december 31-ig szerezték meg jogosultságukat rá. Az emelt összegek január 12-én érkeztek meg a bankszámlákra.
A kormány számításai szerint átlagosan 13 ezer forinttal több, mint a decemberi utaláskor.
Mennyit „áldoznak" erre a költségvetésből?
Egy százalékpontnyi nyugdíjemelés mintegy 60-65 milliárd forint lehet, így a költségvetésnek 360-390 milliárd forintba kerülhet az idei emelés. Ezen kívül a kormány már ősszel megerősítette, hogy 2024-ben is lesz 13. havi nyugdíj, egyösszegű kifizetéssel, ez nagyjából 2,5 millió jogosultat érint, és a február havi nyugdíjjal együtt utalják. A pénzügyminiszter közben azt írta: a költségvetés biztosítja a 13. havi nyugdíjak kifizetéséhez szükséges 520,5 milliárd forintot, így a februári ellátással együtt összesen 1041 milliárd forintot fordítanak a nyugdíjakra.
Számíthatnak-e még idén plusz pénzre a nyugdíjasok?
2024 novemberében elképzelhető lehet még egy kiegészítő nyugdíjemelés vagy egyösszegű kompenzáció, persze ez attól is függ, hogy az éves infláció mértéke meghaladja-e a januári emelés mértékét.
Mi lesz az idei nyugdíjfolyósítás menetrendje?
Továbbra is a Magyar Államkincstár eddig követett gyakorlata az irányadó. Lehetnek még változások, ám jelen állás szerint a következő napokon várhatják az utalást, akik bankszámlára kapják a nyugdíjat:
- Február 12. (hétfő)
- Március 12. (kedd)
- Április 12. (péntek)
- Május 10. (péntek)
- Június 12. (szerda)
- Július 12. (péntek)
- Augusztus 12. (hétfő)
- Szeptember 12. (csütörtök)
- Október: október 11. (péntek)
- November 12. (kedd)
- December 2. (hétfő)
A bankszámlákon való jóváírás már a kifizetés napján megtörténhet, de legkésőbb a következő munkanapon.
Kell-e még bármi változásra készülni?
Nagyon úgy tűnik, hogy kell, ugyanis változott a nyugdíjtörvény – hívta fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő.
Módosul a
- A nyugdíjigények elbírálására nyitva álló határidő
- A nyugdíjelőlegre vonatkozó szabályozás
- valamint a nyugdíj szüneteltetési kényszer szabályozása.
Utóbbi annyiban, hogy a nyugdíj-szüneteltetési szabályokat kiterjesztették a 2024. január 1. napján létrejött köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban nyugdíj mellett, költségvetési intézményben dolgozókra is, hacsak nem mentesíti őket kormányrendelet e szüneteltetési kényszer alól.
Megsarcolják a nyugdíjasokat, Orbán izgulni kezdett
A nyugdíjasok közel fele nehéz helyzetbe kerül februártól, egyre több helyen sarcolják meg azokat, akik készpénzzel akarnak fizetni, márpedig ez a korosztály többnyire nem kártyával egyenlíti ki tartozásait, intézi az ügyeket >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!