Korábban Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban 10-12 ezres bónuszt lebegtetett meg, majd az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén már arról beszélt, hogy a prémium "minden emberi számítás szerint nagyobb lesz, mint legutóbb volt". (Tavaly 12 ezer forint volt ez az összeg.) Később Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, majd a miniszterelnök is bemondta a 18 ezer forintos összeget.
Az idén novemberben a tavalyival ellentétben a nyugdíjasok plusz inflációs kompenzációt nem kapnak, a hivatalos statisztikák szerint ugyanis az inflációt bőven fedezte a januári emelés (jövőre viszont borítékolhatóan lesz megint ilyen, hiszen a 2019. januári nyugdíjemelést 2,7 százalékra lőtték be, miközben az már most elég jól látszik, hogy az árak ennél ütemesebben nőnek).
A portál szerint kissé aggasztó lehet, hogy az eredeti szabályozás szerint a prémium nem jár azoknak, akik ideiglenes özvegyi nyugdíjat kapnak, de a rokkantak (akiknek rehabilitációs járadékot folyósítanak) sem részesülhetnek belőle. Tavaly azonban a kormány végül úgy döntött, hogy mind a 2 millió 750 ezer nyugdíjas megkapja a prémiumot. Ez azonban csak a 2017 őszén megjelent kormányrendeletben szerepel.
Hogy az idén hogy lesz, arra csak a friss kormányrendelet szövege ad majd választ. Szintén abban szerepel majd a prémium szorzószáma is. Ezt tavaly 0,6-ban, vagyis 60 százalékban szabták meg (ez a kormány által kalkulált 4,1 százalékos és a törvényben szereplő 3,5 százalékos növekedés különbözete). Az idén a bejelentések alapján 0,9-es szorzó várható.
Íme, a matek
A nyugdíjtörvényben a 3,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedés esetére kifizetésként a novemberi nyugdíj "25 százaléka" és a "legfeljebb 20 000 forint" is szerepel. A tényleges prémium tehát függ a folyósított nyugdíj nagyságától. A teljes összeget csak a 80 ezer forint feletti nyugellátásban részesülők kaphatják meg. Az alábbi táblázatban jól látható tehát, hogy a "kisnyugdíjasok" kevésbé járnak jól - még akkor is (amire azért lehet számítani), ha senkit sem zárnak ki a jogosultsági körből.
Nyugdíj (ezer forint/hó) | Prémium (forint) |
Minimum (28,5) | 6 412 |
50 | 11 250 |
60 | 13 500 |
80 | 18 000 |
Forrás: Azénpénzem.hu számítás |
Képünk forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!