Az Élet és Irodalomban megjelent véleménycikk szerint helyes, ha a nyugdíjakat nyugdíjjárulékokból fedezik. Ha a reálbérek átmenetileg nagyon gyorsan nőnek, akkor az inflációt követő nyugdíjemelési rendszerben az átlagos nyugdíjak egyre inkább lemaradnak a bérekhez képest, ezért átmenetileg a járulékkulcs valóban csökkenthető. Sőt, a szochókulcs csökkentése meggyorsítja a nettóbérek emelkedését. Az általános korhatár 2022-ig tartó emelése is időlegesen növeli a bevételeket és csökkenti a kiadásokat. Amint azonban kifullad a bérrobbanás, megáll a korhatáremelés, a folyamat, ha lassan is, de megfordul. Sokkal fájdalmasabb valamit visszavenni, mint oda se adni.

A reálbér-robbanás és az értéktartó nyugdíjemelés azonban együtt hatalmas és indokolatlan különbségeket teremt az egymást követő évjáratok átlagos nyugdíjában. Mivel a 2015-höz képest az átlagos nettó reálbér 2018-ra állítólag 28 százalékkal nőtt, ezért a 2019. évi átlagos kezdőnyugdíj reálértékben körülbelül 28 százalékkal nőtt 2016. évi megfelelőjéhez képest. Közben a 2017 előtt megállapított nyugdíjak reálértéke változatlan maradt. Jövőre újabb évjárat megy nyugdíjba, még nagyobb reálértékű nyugdíjjal.

A nyugdíjkassza bevételi oldalának megértéséhez a szochó helyett a teljes nyugdíjjárulékkal érdemes számolni, ennek kulcsa durván 5 százalékponttal több, mint a szochóé. Képzeletben először ugorjunk előre 2022-ig, amikor a hatéves terv szerint a nyugdíjkulcs 16,5 százalék - ez mintegy a fele lesz a 2016-os 32 százaléknak.

Itt a számszerűsíthető példa

Függőségi hányadosnak nevezik a nyugdíjasok és a dolgozók létszámának a hányadosát, míg az átlagos bruttó helyettesítési arány (vagy nyugdíjszínvonal) az átlagos nyugdíj és az átlagos bruttó kereset hányadosa. Ha a felosztó-kirovó rendszer kiadásait nyugdíjjárulékokból fedezik, akkor az egyensúlyi járulékkulcs a függőségi hányados és az átlagos helyettesítési arány szorzata. A hivatalos adatok alapján a függőségi hányados 0,5 és az átlagos bruttó helyettesítési arány 0,41; azaz az egyensúlyi járulékkulcs 0,5x0,41 = 0,2; ezért tehát még a jövő év október 1-jére tervezett 21,5 százalékra történő csökkentésre is van tér.

Ha azonban a fenti létszámokból levonjuk a közmunkásokat és a külföldön dolgozó, de itthon élő ingázókat; valamint figyelembe vesszük a körülbelül félmillió egyéb nyugdíjast, akkor borúsabb a pillanatkép: az egyensúlyi nyugdíjjárulékkulcs 25 százalék; ez már 2018-ban is felette volt az akkori 24,5 százalékos értéknek. Eddig a járulékszámításban alkalmazott bruttó keresettel számítottuk a helyettesítési arányt. A valóságban azonban a nyugdíjasok a nettó keresetekhez viszonyítják szja-mentes nyugdíjukat, ezért mi is nettó helyettesítési arányra térünk át. Mivel a dolgozók járulék- és szja-kulcsa 33 százalék, ezért a nettó arány 0,56. Ez éppen a 2018-as valós érték, amely a már említett "trükk" miatt jóval alacsonyabb a korábbi évek 0,65-0,70-es értékeinél.

Célszerű megkülönböztetni a mostani reálbér-robbanás okait: a kivándorlás miatti munkaerő-hiány jelentős béremelésre kényszeríti a foglalkoztatókat; a kormány minimálbér-növelési programja és járulékkulcs-csökkentési terve felerősíti e folyamatokat. Számunkra a nyugdíjjárulékkulcs-csökkentés az érdekes, a 2 százalékpontos csökkenéséből fakadó hiány egyharmad részét pótolja a nagyobb bruttóbérrel járó többletjárulék. Ha a bruttó kereset reálértékben 4 százalékkal nő, akkor a hiány eltűnik.

Mit hoz a jövő?

A merev nyugdíjkorhatár 2022-ben 65 évnél tetőzik, a magyar népesség megállíthatatlanul öregszik, a kivándorlókat pótló bevándorlókról hallani sem akar az állampolgárok félrevezetett többsége, s egy-két éven belül pedig leáll a reálbérrobbanás. Ezért a mostani járulékkulcs-csökkentés csak átmeneti megoldás. Kérdés: mit tesz majd a kormány a nyugdíjak finanszírozása érdekében, ha az állománycsere (magas nyugdíjak belépnek, alacsony nyugdíjak kihalnak) miatt újra emelkedik a helyettesítési arány? Csökkenteni fogja az új nyugdíjakat? Megszünteti a Nők40 programot és tovább emelik a merev korhatárt?

A satuba szorított (a népszerűtlen javaslatoktól ódzkodó) ellenzéki pártok júniusban megszavazták a szochó-csökkentést, bár hiányolják a bőkezűbb indexálást. Mintha nem tudnák, hogy a szochokulcs-csökkentés miatt évente kieső 150 milliárd forintból átmenetileg akár még a svájci indexálás is fedezhető lenne. Ésszerű alternatíva, ha a szochókulcs szeptembertől (vagy jövő januártól) újra 19,5 százalék lenne, és az így átmenetileg megmaradó pénzt a kormány inkább a nyugdíjjal szorosan összefüggő egészségügyi és szociális konszolidációra fordítaná.

Simonovits szerint a legfontosabb intézkedés a romokban heverő egészségügy további hanyatlásának megállítása lehetne. Ezért most csak egyetlenegy nyugdíjkorrekciós lépést javasol: a "legnyomorultabb" nyugdíjak jelentős egyszeri emelését. A külföldi résznyugdíjasokat (ilyen a 28 500 forint alatti nyugdíjasok zöme) kizárva, a havi 30 és 70 ezer forint között minden nyugdíjat egyre kisebb mértékben, de emelni kellene. Például a 30 ezer forintról (ez a minimális nyugdíj felfelé kerekített értéke) 50-re, a 40 ezer forintról 55-re, az 50 ezer forintról 60 ezerre, a 60 ezer forintról 65-re, és a 70 ezer forint helyben maradna július 1-jétől.

Becslései szerint 10-20 milliárd forint lenne az éves költsége. Bár ez az intézkedés az elmúlt években keletkezett, évjáratok közti és az évjáratokon belüli feszültségeknek csak egy kis részét szüntetné meg, a legfájóbbakat azért jelentősen enyhítené.

Ennél persze nagyobb és esetleg más irányú korrekció is lehetséges lenne. Például legalább egyszeri svájci indexálást 2020-ban (akár 3 százalékos reálemelést), legalább a 2016 előtt nyugdíjba vonulók számára. Egy ilyen változtatás komoly járulékkulcs-emelést igényel, és jelenleg még a járulékkulcs stabilizálásának sincsenek nyilvános hívei.