A nyugdíjkorhatár hajdan generációkon keresztül változatlan volt, annyira, hogy azt szinte természeti adottságként kezelték. A témával foglalkozók ugyanakkor tudják, hogy időnként, bár nagyon ritkán változott - írja a G7. Az 1920-as évek végén Magyarországon már a 65 évet iktatták törvénybe. A szociáldemokratáknak ez mindjárt egy stabil programpontot adott: követelték ennek leszállítását 60 évre. Paradox módon ezt a követelést végül a Sztójay-kormány fogadta el úgy, hogy ők – a magyar történelemben először – a nőknek is megállapítottak egy külön, ennél alacsonyabb, 55 éves korhatárt.
Ez aztán rendszereken átívelően változatlan maradt, még jóval a rendszerváltás utánig is, míg végül meghirdették részben az egységes (uniszex) nyugdíjkorhatárt, részben pedig annak fokozatos 62 évre emelését. Ezt a férfiak a 2000-es évek elejére, a nők pedig a végére értek el – hogy akkor mindjárt a fokozatos 65 évre emelést hirdessék meg, amit idén értünk el.
Eközben számos országban – Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Hollandia, Olaszország, Portugália, Svédország és Szlovákia – a nyugdíjkorhatár emelése nem átmeneti, nem egy előre meghatározott értéket céloz meg, hanem hozzá van kötve a társadalom tagjainak várható hátralévő élettartam-változásához, ami – a 2020-ashoz hasonló megingásoktól eltekintve – várhatóan folyamatosan növekvő tendenciát mutat.
Mivel az élettartam azért nő, mert egyre egészségesebbek vagyunk, tehát egyre tovább tudunk dolgozni, logikus lenne Magyarországon is meghirdetni a most véget ért nyugdíjkorhatár-emelés folytatását, de úgy, hogy az a jövőben oly mértékben nőjön, ahogy a várható hátralévő élettartam. Szlovákiában például azt a módszert választották, hogy rögzítették a nyugdíjas élettartam várható átlagos hosszát, és úgy növelik a korhatárt, hogy ez állandó maradjon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!