A Napi Gazdaság keddi számának cikke

A magyar kormány azon munkálkodik, hogy ugyan rövidebb-hosszabb átmenettel, de megszüntesse a korhatár alatti nyugdíjakat. Megszigorítja a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjakat, átalakítja a rokkantsági nyugdíjrendszert és − utoljára, de nem utolsósorban − az előrehozott öregségi nyugdíjakat időskori segéllyé alakítja át. Az így leszűkített nyugdíjkiadások már fedezhetők a nyugdíjjárulékokból, esetleg még csökkenthetők is e járulékok. De hihető-e, hogy ilyen egyszerűen megoldható a nyugdíjrendszer egyensúlya?

Nyilvánvaló, hogy szómágiával van dolgunk. Attól, hogy a nyugdíjkiadások egy (jelentős) részét a kormány kiteszi a nyugdíjkasszából, az a rész a költségvetés másik részében megjelenik. Legfeljebb nem járulékból, hanem adókból lehet/kell fedezni őket. Persze lehetséges, hogy az átnevezés után már könnyebb lesz csökkenteni őket, de azért ez sem csodafegyver.

Ugyanakkor elvész a kötelező nyugdíjrendszer egyik csábereje: bizonyos korlátok között a dolgozók önként választhatják meg, mikor mennek nyugdíjba. Másképp fogalmazva: a kormány az általános korhatárt minimális korhatárrá alakítja át. Ez tényleg világszabadalom, de ezért senki sem fogja a magyarokat irigyelni. Nem is hiszem, hogy ez a törvény hosszabb ideig fenntartható marad. A dolog visszásságát jól érzékelteti a bírók esete. Egy újabb törvény szerint semmilyen bíró nem maradhat állásban 62 év betöltése után, most pedig senki sem mehet nyugdíjba 62 év elérése előtt. Szóval minden bírónak pontosan 62 éves korában kell nyugdíjba mennie. Értelmes egy ilyen merev rendszer? Nem.

Hol a járható út?

Mi a reális tennivaló? Való igaz, hogy Magyarországon túl sokan mennek túl korán nyugdíjba. Már a nyugdíjkorhatár is alacsony (62 év) és a frissen nyugdíjba vonulók átlagos életkora is alacsony: 60 év körüli. Nem nehéz belátni, hogy minél korábban mennek nyugdíjba a dolgozók, annál kevesebben fizetnek járulékot és annál többen kapnak járadékot. Egyensúly esetén ezért vagy a járulékkulcsot kellene emelni (már ma is a bruttó bér 34 százaléka) vagy a járadékokat kellene csökkenteni (beleértve a 28 500 forintos minimálnyugdíjat!). Egyik út sem járható, valóban emelni kell az általános öregségi nyugdíjkorhatárt, és ez 2022-ig fokozatosan emelkedni is fog 65 évre.

Önmagában az előrehozott nyugdíj sem lenne ördögtől való, ha a dolgozók maguk döntenének arról, hogy mikor mennek nyugdíjba és ha megfizetnék a korábban szerzett nyugalom árát. De az idősebb dolgozók nehezen kapnak képzettségüknek megfelelő munkát, és eddig − kárpótlásul − csökkentés nélkül vagy minimális csökkentéssel mehettek nyugdíjba. Szélsőséges példaként szolgálhat a 2011-ben már az új kormány által bevezetett törvény: 40 éves jogviszonyt szerzett nők kortól függetlenül teljes nyugdíjjal mehetnek nyugdíjba (akár 54 évesen is). De a nyugdíjkasszának súlyosabb kiesést jelent, hogy 40 éves szolgálati idővel még 60 évesen is csökkentés nélkül lehet(ett) nyugdíjba menni. Ezeken valóban változtatni kellene.

Eszmei számlák világa

A KDNP szakértői a svéd nyugdíjrendszert javasolják megoldásként. Ez a rendszer − legalábbis főszabályként − szigorúan bünteti a korai nyugdíjba vonulást és bőkezűen jutalmazza a korhatáron túli munkát. Az eszmeiszámla-rendszer egy eszmei kamatlábbal felkamatolva nyilvántartja a nyugdíjazásig szerzett eszmei nyugdíjtőkét, és nyugdíjba vonuláskor elosztja a hátralévő várható élettartam (korrigált) értékével, így számítja ki a havi nyugdíjat. Például ha egy dolgozónak nyugdíjazásáig összegyűlik 20 millió forint az eszmei számláján, és várhatóan 20 (korrigált) évet él még, akkor évi 1 millió forint nyugdíj jár neki, amely reálértékben állandó marad.

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen rendszerben semmilyen kivételnek nincs helye. A) A 40 éves jogszerző viszony után sem adható ugyanannyi nyugdíj az 54 éves nőnek, mint a 62 évesnek. B) Az a férfi, aki 62 éves kora helyett már 61 évesen nyugdíjba megy, annak a megmaradó várható élettartama 2004-ben 14,9 év helyett 15,4 év volt; azaz több mint 3 százalékkal kevesebb − és akkor még nem is szóltunk az egy évvel hosszabb járulékfizetéssel járó 2 százalékos többletvagyonról. (Mint kutató, félénken megjegyzem, hogy a nyugdíjba vonulási kor nemcsak a szorgalomtól, hanem az egészségtől is függ, és a 70 évesen nyugdíjba vonuló professzor statisztikailag jóval tovább él, mint a 60 évesen nyugdíjba vonuló rakodómunkás! Ezért a hátralévő általánosan várható élettartam a professzornál alul-, a rakodómunkásnál viszont felülbecsült, az eszmei nyugdíj viszont fordítva: a professzor többet, a rakodómunkás pedig kevesebbet kap, mint járna.)

Svédországban sem eszik olyan forrón a kását

Persze, nem eszik olyan forrón a kását Svédországban sem. Egyrészt a svéd mintaállamban a dolgozók 70 százaléka a korhatáron, 65 évesen megy nyugdíjba. (Valószínűleg sok kiöregedett dolgozót vajszívűen munkában tartanak és nem kevés 65 év feletti, jó állapotban lévő dolgozót küldenek nyugdíjba.) A korán (akár 61 éves korukban) visszavonuló kisnyugdíjasokat alapnyugdíj és nyugdíjjóváírás kíméli meg a fenti rendszer hideg szelétől − legalábbis egyelőre.

Összegezve a leírtakat. Nem szabad megszüntetni a korhatár alatti nyugdíjakat, azaz nem szabad összevonni a minimális és az általános nyugdíjkorhatárt! Ugyanakkor nem szabad fenntartani az előrehozott, csökkentés nélküli nyugdíjakat, de nem szabad túlzottan büntetni a minimális és az általános korhatár között visszavonulók nyugdíját és túlzottan jutalmazni a tovább dolgozókat. Végig kell gondolni a kisnyugdíjasok védelmét. Gondolkodni kell, nem pedig jelszavakat sulykolni!

Simonovits András, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet tudományos tanácsadója