Az elmúlt hetekben nagy vitát kavart egy új nyugdíjreform-javaslat: az elöregedő társadalmakban egyre nagyobb problémát jelent a felosztó-kirovó és folyó finanszírozású nyugdíjrendszerek fenntartása, lényegében egyre kevesebb fiatal, aktív dolgozó tart el egyre több nyugdíjast. Egy konferencián a probléma orvoslására felvetették, hogy a megoldás egy humántőke alapú nyugdíjrendszer lehetne, amely alapján a járulék nem befizetés, hanem kifizetés lenne. Leegyszerűsítve arról lenne szó, hogy a nyugdíj vagy a korhatár kiszámításakor egy pontrendszer mentén figyelembe vennék, hogy hány gyermeket vállalt egy személy. Az érvelés szerint a gyermeknevelést nagyrészt a szülők finanszírozzák - nem csak pénzben, hanem jó nagy részben időráfordítással, amelynek szintén van költsége. (A javaslatról bővebben itt olvashat.)

Meg lehet-e határozni, hogy mennyiben vesz részt a közösség a gyerekek felnevelésében, és mennyi marad a szülőkre? Ez az egyik kulcskérdése annak a nagy vitát kavart javaslatnak, amely szerint a nyugdíjrendszernek előnyben kellene részesítenie azokat, akik életük során gyermekeket nevelnek. A javaslat egyik kezdeményezője, Banyár József, a Corvinus Egyetem oktatja a Növekedés.hu-nak adott interjújában erre két becsléssel válaszolt.

Szegő Andrea és Gidai András számításai szerint nagyjából hatvan százalékot vállalnak magukra a szülők, negyven százalékot pedig a társadalom. Gál Róbert – hozzávetőleges becslése - szerint a terhek kétharmada a szülőké, és egyharmad a társadalomé. Ezek a számok azonban csak nagyon közelítők, amit a javaslat megvalósításához pontosan ki kellene számítani. A társadalmi hozzájárulásban benne van az oktatásra költött összeg éppúgy, mind a családtámogatásra, gyesre, gyedre stb. költött állami kiadás.

Hogy mennyibe kerül egy gyerek felnevelése, arra szintén csak becslések vannak, a Szegő-Gidai szerzőpáros arra jutott, hogy tízmilliós nagyságrendű kiadást jelent egy gyermek felnevelése, ami persze egy társadalmi átlag, nagy szórással.

Nem biztosítás

Az interjúból az is kiderül, hogy a javaslat másik kulcsfontosságú eleme, hogy nem tekinti biztosításnak a nyugdíjrendszert, azaz nem az történik, hogy az emberek a befizetéseikkel alapozzák meg a nekik fizetett későbbi nyugdíjat. Igazából minden családnak úgy kellene élnie, mintha két-három gyermeket nevelne, mert ehhez van szükség a társadalom fennmaradásához, és mindenki ezzel adná vissza a társadalomnak azt, amit gyermekkorában attól kapott - fogalmaz a kutató.

Azt kell megérteni, hogy a folyó finanszírozású rendszer fenntarthatósága ebben a formában bizonytalan. Amikor ugyanis én járulékot fizetek, akkor nem a saját nyugdíjalapomat teremtem meg, hanem törlesztem az adósságomat a szüleim (illetve az adófizetők) felé, akik felneveltek (illetve részben finanszírozták a felnevelésemet).

Most ez egy piramisjáték?

Arra a kérdésre, hogy Banyár szerint is piramisjáték a magyar nyugdíjrendszer azt mondta, hogy mivel "a befizetett járulékot nem fektetik be, hanem azonnal kifizetik az éppen nyugdíjban lévőknek, így nem úgy működik, mint a többi, addig kifejlesztett nyugdíjrendszer", alapját az adja, hogy több új befizető jön, akik állják a piramis csúcsán levők kifizetéseit.

"Ez akkor működőképesnek tűnt, mert sok gyerek született, most azonban, amikor kevés a gyerek, már kevésbé, és mintha ezzel a piramisjáték összeomlás szakaszába kerültünk volna" - mondta a még Roosevelt alatt megalkotott, de jelenleg is érvényes felosztó-kirovó rendszerről.