Újabb országos kórházfőigazgató-helyettest mentett fel Orbán Viktor miniszterelnök. Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy a miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára Bábiné Szottfried Gabriella országos kórházfőigazgató-helyettesnek kell távoznia a tisztségéből július 15-ei hatállyal. Ő felelt a népegészségügyért és prevencióért.
Indoklás most sincs, ahogy a néhány hete felmentett Bene Ildikó esetében sem volt. Mindkettőjüket az azóta szintén leváltott főigazgató, Jenei Zoltán javaslatára nevezték ki, ahogy Takács Pétert is, aki azóta egészségügyi államtitkár lett – írja a 24.hu.
Kapcsolódó
Pintér Sándor egyébként a minap módosította az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) szervezeti és működési szabályzatáról szóló korábbi utasítását. A Hivatalos Értesítőben megjelent új Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) legérdekesebb pontja talán éppen a személyi állományról szóló rész. Pintér Sándor új SZMSZ-e az Országos Kórházi Főigazgatóságon már csak két főigazgató-helyettest engedélyez és nevesít: az egészségügyi ellátórendszerért felelőst, illetve a működésért felelőst. Az OKFŐ honlapján még hárman szerepelnek, de közülük már csak az alap- és szakellátásért felelős Szondi Zitát nem mentette fel Orbán Viktor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!