Nem várhatnak tovább azok, akik lejárt személyivel, műszaki vizsgával, jogosítvánnyal jártak eddig. Számos jogszabály veszíti ugyanis hatályát január 1-jén a most megjelent Magyar Közlöny szerint.
Ezek között van egyebek mellett az 500/2020. (XI. 13.) kormányrendelet is, amely a veszélyhelyzet idején az okmányokra, továbbá az ügyintézésre vonatkozó egyes szabályok megállapításáról szól.
Ez alapján a veszélyhelyzet ideje alatt a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányok, a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki vizsga érvényessége és a diákigazolványok a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig lehettek érvényesek. 2022. január 1-jén viszont ez a kormányrendelet hatályát veszíti, de ez nem jelenti azt, hogy azok, akik nem hosszabbították meg eddig az okmányaikat, lejárt papírokkal járnak majd.
A 2021. december 17-én megjelent Magyar Közlönyben lévő törvénymódosítás ugyanis pontosan meghatározta, hogy a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmány, ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is 2022. június 30-ig érvényes. Az új érvényességi időt a nyilvántartásba nem kell bejegyezni és az okmányon nem kell feltüntetni.
Az Index információi szerint 2020. március 11. és 2020. július 3. között 522 595 személyazonosító igazolvány, 163 005 útlevél és 348 568 vezetői engedély érvényességi ideje járt le – ezt közölte a portállal a Belügyminisztérium. Az első veszélyhelyzet elrendelése és 2021 szeptembere között azonban mindössze 430 034 személyi igazolványt, 64 733 útlevelet és 309 817 jogosítványt újítottak meg, ugyanakkor a BM szerint ezek nem feltétlenül azonosak az első veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, ám meghosszabbított érvényességű okmányok számával. Ebből arra lehet következtetni, hogy sokan éltek a lehetőséggel, és nem hosszabbították meg a lejárt dokumentumok érvényességét.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni