A program még 2023-ban indult, a négy vállalat közös elnevezése azonban csak jövő év januárjától lép életbe, a végleges integráció pedig csak 2025 második felében valósul meg. Ezzel létrejön Magyarország második legnagyobb telekommunikációs vállalata – jelentette be sajtótájékoztatóján a 4iG.
A vállat egyúttal bemutatta új türkiz arculatát, szlogenjét, illetve főbb célkitűzéseit az elkövetkezendő évekre nézve.
Bányai Tamás, a 4iG csoport hazai távközlési kereskedelmi vállalatainak vezérigazgatója elmondta, a vállalat megújult szolgáltatásportfóliója lehetőséget kínál a közép-, és a nagyvállalatok számára is. A hagyományos mobil és vezetékes adat- illetve hangszolgáltatások mellett havidíjas adatközponti és felhő alapú, továbbá IT biztonsági megoldásokat nyújt, ugyanakkor élen jár az olyan innovatív technológiák területén is, mint például a privát 5G hálózati megoldások és az IoT.
Ezen felül a lakossági ügyfelek egy szolgáltatótól vehetik igénybe a mobil -, a vezetékes adat- és hangszolgáltatásokat, továbbá a piacon egyedülállónak számító tartalomszolgáltatásokat a hagyományos TV-től az interaktív digitális tartalmakig.
2025. január 1-jétől az RTL Magyarországgal kötött exkluzív megállapodás értelmében a One lesz az egyetlen hazai távközlési szolgáltató, amely teljes körűen biztosítja az RTL és az RTL+ tartalmait ügyfelei számára.
A szolgáltatásportfólió mellett az üzlethálózat is megújul, hiszen a DIGI, a Vodafone és a korábbi Invitel üzleteinek összevonásával a One 98 településen mintegy 135 üzletben várja majd ügyfeleit.
Fontos változás lesz az is, hogy a lakossági ügyfélszolgálat is integráltan működik a jövő évtől. Tehát a DIGI és a Vodafone ügyfelei is egységes ügyfélszolgálati telefonszámon, illetve egy weboldalon, valamint egy applikáción intézhetik a szolgáltatáshoz kapcsolódó ügyeiket.
A vállalat vezetése kijelentette, hogy mind a digitális, mind a személyes ügyfélszolgálat megléte elengedhetetlen számukra. Azonban törekszenek rá, hogy minden problémát egy valódi ember szemén át tudjanak nézni, és kellő megértéssel fordulhassanak minden ügyfelükhöz, kivételek nélkül.
A One nem csupán új név, hanem teljesen új szemléletet és megközelítést jelent a magyar távközlési piacon. Az egész vállalat magyar emberekből és magyar alapkövekből épül fel, nem kívülről érkezik. Küldetésünk, hogy szolgáltatásainkkal és technológiánkkal minden pillanatot teljesebbé tegyünk
– emelte ki a sajtóeseményen Mohamed ElSayad, a 4iG Csoport márkaváltásért felelős üzletfejlesztési és innovációs vezetője.
A 4iG Csoport már korábban bejelentette, hogy Szilágyi Áron háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó a 4iG Csoport és a One márkanagykövete lett, aki pályafutásából adódóan megtestesíti a One által is képviselt értékeket. Az eseményen fény derült a márka másik nagykövetére is Majka személyében, akinek kreativitásával, és segítségével a márka szeretne széles körben betörni a köztudatba, illetve valami újat és pluszt mutatni ügyfeleiknek.
A sajtóeseményen arra is felhívták a figyelmet, hogy a márkaváltás során a jelenlegi ügyfelek szerződései és szolgáltatásai változatlan formában folytatódnak. A Vodafone és a DIGI ügyfeleket nem érinti a márkaváltás miatt automatikus csomag- vagy tarifaváltás, a meglévő szerződéses feltételek változatlanok maradnak.
Kiderült, így folytatja a Vodafone
Tervezzük a kifejezetten okostévére készült alkalmazás fejlesztését, ez azonban csak egy későbbi fázisban érkezik majd – mondta az Economxnak Bányai Tamás, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója. Interjú. Bővebben itt olvashat a témáról.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!