Iparági adatok alapján momentán Magyarországon 3500 és 4000 közt lehet az önkiszolgáló kasszák száma, amelyek mára egyértelműen meghódították a hazai üzleteket, és ezzel együtt a vásárlók szívét is. Az Economx megbízásából készült közelmúltbeli kutatás legalábbis azt derítette ki, hogy az önkiszolgáló kassza használata mára nálunk igencsak népszerű lakossági műfajjá vált.
Ebben a magyarok több mint harmada (34 százalék) jelezte vissza, hogy neki rendkívül szimpatikus megoldás az önkiszolgáló kassza, éppen ezért rendszeresen használja is, amikor teheti. A válaszadók közel ötöde (22) már valamivel szerényebb lelkesedésről számolt be, ők azok, akik a vásárlásnál, amikor fizetnek, hol a hagyományos, hol az önkiszolgáló kasszát preferálják.
Szintén 22 százalék a határozott önkiszolgáló kassza tagadók aránya, a felmérésben résztvevők kilenc százaléka pedig a praktikum emberének vallja magát, akinek nem számít, hogy a kassza milyen típusú, ott fizet, ahol az üzletben a sor épp a legrövidebb. A válaszadók hét százaléka eddig ki sem merte próbálni az önkiszolgáló kasszát; hat százalék pedig nem tudta/nem formál véleményt.
Amiben a kutatás szintén tanulságos eredményt hozott:
- Az önkiszolgáló kasszás megoldást kedvelők táborában a nők és a férfiak aránya szinte teljesen megegyezik: a férfiak 34, a nők 33 százaléka tartozik ebbe a körbe.
- A nők sokkal jobban sietnek a bevásárlással: míg a nők 13 százaléka választja a kasszatípust annak megfelelően, hogy a sor hol rövidebb, addig mindössze a férfiak 4 százaléka priorizál e szerint.
- Egyértelműen a fiatalok műfaja az önkiszolgáló kassza: a 18 és 39 évesek közel fele (49 százalék) amikor csak teheti, ezt használja.
- Kifejezett utálatának a 60 év felettiek 37 százaléka adott hangot, akik határozottan azt szeretnék, hogy az önkiszolgáló kasszák tűnjenek el a boltokból.
- A felsőfokú végzettségűek az önkiszolgáló kasszák legnagyobb rajongói: 43 százalékuk a műfaj egyértelmű híve.
- Mindenekelőtt a községekben élők szabadulnának az önkiszolgáló kasszáktól, arányuk 30 százalék, a budapestieknek azonban mindössze 16 százaléka tartozik az elutasítók közé.
- Összefoglalva: az önkiszolgáló kasszák egyes számú felhasználói a fővárosi, illetve megyeszékhelyeken élő 40 év alatti, magasan iskolázott nők.
Teret adnak a szabad választásnak
Mindezek apropóján második körben megkérdeztük magukat a kasszákat kihelyező kiskereskedelmi láncokat arról, hogy az ő házuk táján miként áll a digitális forradalom, és ezzel együtt az önkiszolgáló kasszák térhódítása. A Spar az Economx-nak küldött válaszában kiemelte, hogy ők nem tervezik egyelőre, hogy kizárólag önkiszolgáló kassza legyen elérhető az üzleteikben.
Hozzátették: teret adva a szabad választásnak, ahol van önkiszolgáló kassza, ott mellette hagyományos kasszákat is működtetnek. „Célunk az önkiszolgáló kasszák telepítésével, hogy csökkenjen a fizetés miatt várakozással töltött idő. A vásárlói visszajelzések egyértelműen azt mutatják, a várakozás sokkal kisebb terhet jelent, amikor az önkiszolgáló kasszánál állnak sorba.”
A Spar azt is közölte, hogy jelenleg 160 üzletükben működik önkiszolgáló kassza, amelyek száma náluk ma országszerte meghaladja a 650 darabot. Ott, ahol működik a rendszer, az áruházi forgalomnak már több mint a 30 százaléka az önkiszolgáló kasszákon keresztül bonyolódik. A telepítéseket pedig a tervek szerint folytatják az idén is, sőt, bizonyos üzleteikben bővítés várható.
Már a vásárlók fele híve az önkiszolgáló kasszarendszernek
Az Auchan már a pandémia alatt elkezdte az önkiszolgáló kasszák telepítését, a folyamatot a vírushelyzet pedig csak gyorsította. Ma már minden hazai üzletükben ott vannak az önkiszolgáló kasszák: összesen 350 db van belőlük, mind készpénzes, mind bankkártyás verzióban. Az azonban az Auchan vezetésének sem célja, hogy kizárólag automata kasszákat üzemeltessen áruházaiban.
Az önkiszolgáló kasszáik kihasználtsága folyamatosan emelkedő tendenciát mutat, ami azt jelenti, hogy közel 50 százalékban ezeknél fizetnek a vásárlóik. Mindezeknek köszönhetően a pénztárak előtti várakozási idő az elmúlt három évben jelentősen lecsökkent az Auchan üzletekben, ugyanis az önkiszolgáló kasszák előtt többnyire egyáltalán nincs sorban állás.
A Lidl Magyarország áruházainak több mint felében, 106 üzletben működik összesen több mint 600 önkiszolgáló kassza. Az önkiszolgáló kasszáknak köszönhetően megnőtt a pénztárak áteresztő képessége, és jelentősen csökken a várakozási idő fizetéskor. Az áruházlánc jelenleg is vizsgálja, hogy a jövőben mely áruházakba telepítsen a hagyományos mellett önkiszolgáló kasszákat.
A Lidl is azt tapasztalja, hogy az önkiszolgáló kasszák egyre népszerűbbek, már a vásárlók 40 százaléka használja ezeket, jellemzően a kisebb bevásárlásokhoz. Főként az idősebb vásárlók számára jelent kis nehézséget az önkiszolgáló rendszer használata, éppen ezért a Lidl munkatársai nekik többet segítenek, ahogy változatlanul biztosítják a hagyományos kasszák működését is.
Van, aki még ellenáll az önkiszolgáló kasszáknak
A 197 hazai Tesco áruházból 155 üzletben található önkiszolgáló kassza: ezek telepítésekor az adott üzlet vásárlószámát és forgalmi adatait vették alapul. Ahol például a kihasználtsági igény növelését látják, ott további önkiszolgáló kasszákat szerelnek fel. Teljesen önkiszolgáló kasszás üzlet azonban nem várható a magyar Tescónál, mert erre egyelőre egész egyszerűen nincs vásárlói igény.
A Tesco hasonló arányokról számolt be, a vásárlásoknak közel a fele már itt is az önkiszolgáló kasszákon keresztül zajlik. „Ma már kijelenthető, hogy nem mindenki keresi feltétlenül a személyes kommunikációt, kapcsolatot egy fizetési procedúránál, fontosabb a gyorsaság, illetve a nagyobb költségkontroll, amelyre jó megoldás az önkiszolgáló kassza” – közölte a Tesco sajtóosztálya.
Ugyanakkor az Aldi változatlanul ellenáll, és hazai boltjaiban egyelőre nem alkalmaz önkiszolgáló kasszákat. Hogy miért? Az Aldi szerint a kasszáknál dolgozók náluk gyorsan és hatékonyan végzik munkájukat, így a vásárlóknak nem kell sok időt a fizetéssel tölteniük. A kereskedelmi vállalat ettől függetlenül természetesen folyamatosan követi a piaci trendeket és a fogyasztói igényeket.
Visszasírták a pénztárosokat, repült az önkiszolgáló kassza
A Booths szupermarket visszahelyezi a személyzetet a kasszák mögé, az 1847-ben Blackpoolban alapított cég szerint ez a helyes lépés. Sőt, szerintük nincs szükség az önkiszolgáló kasszákra, ezt mutatják a vásárlói igények. Nálunk is sokan háborognak miatta. Hogy miért? Arról ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!