Székesfehérvár fideszes polgármestere is csatlakozott az önkormányzati bevételek kormányzati megcsapolása miatt felszólaló településvezetők közé. Cser-Palkovics András szerint a
polgármester-kollégák által felvetett problémák sok esetben nem vagy nemcsak a gazdaság mindenkori teljesítményétől függnek, hanem az önkormányzati rendszer állami finanszírozásától is. Amikor a gazdasági teljesítmény nem olyan erőteljes, különösképpen megnő ennek a jelentősége.
A kormánypárti városvezető szerint „biztosan szükséges volna az önkormányzatok állami finanszírozási rendszerének áttekintése, átgondolása”.
Székesfehérvárnak vannak tartalékai
Cser-Palkovics András leszögezte, hogy nehéz feladat általánosságban beszélni az önkormányzatok költségvetéséről, mert egy-egy település méretei és adottságai is nagyban befolyásolják, hogy milyen évre készülhet az adott önkormányzat, ezért inkább a saját szemszögéből foglalkozik a kérdéssel.
Székesfehérváron évek óta igen jelentős tartalékkal tervezzük a költségvetést, ezen idén sem változtatunk, hiszen a 2025 sem ígérkezik könnyűnek. A 2020 óta bekövetkezett krízissorozat megmutatta ennek a hasznát és fontosságát
– mondta az Indexnek a fideszes politikus. Cser-Palkovics kifejtette, hogy Székesfehérvár legnagyobb bevételét továbbra is a helyi iparűzési adó jelenti, ami nagyban függ a helyi gazdaság teljesítményétől. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fehérvári gazdaság mozgásait a város költségvetési lehetőségei is lekövetik. Számukra azonban pozitív hír, hogy a város gazdasága 2024-ben is növekedett, ebből fakadóan a város adóbevételei is emelkedtek.
Ellenzéki kritikák
Korábban Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is hangsúlyozta, hogy „a forráshiány és az elvonások miatt reálértékben kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk az önkormányzatoknak idén, mint 2024-ben". A pest megyei városvezető kiemelte, hogy az önkormányzatoknak jelentős elvonásokkal kell szembenéznie, mivel
- a szolidaritási adó 307 milliárdról 365 milliárdra emelkedik, vagyis nagyjából 60 milliárddal többet vonnak el az önkormányzatoktól idén, mint tavaly,
- a Versenyképes Járások Program keretében pedig 65 milliárdot vesz el a kormány az önkormányzati rendszer bevételeiből.
Gémesi György szerint ezek a változások, elsősorban a „tehetősebb, erősebb” önkormányzatoknak érinti a költségvetését. Hasonlóan válságosnak látja a helyzetet Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármester, aki nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz. „A miniszterelnök szerint 2025 nagyszerű éve lesz az országnak és új gazdasági fellendülés előtt állunk. Éppen ezért levelet írtam Orbán Viktornak, ugyanis ha valóban ezt gondolja, akkor pont itt az ideje annak, hogy befejezzék az önkormányzatok sarcolását” – írta a közösségi oldalán a Demokratikus Koalíció politikusa.
Nem mindenhol jön az adóemelés
Gémesi György kifejtette, hogy a legtöbb város adóemelésre kényszerül az újabb kormányzati elvonások miatt. Gödöllő polgármestere szerint „a kormány számított erre, hiszen például a kommunális adónál megemelte a felső határt, amely így jelenleg 49 ezer forint ingatlanonként”.
Cser-Palkovics András hangsúlyozta, hogy nem szeretne adókat emelni. Mindazonáltal ő is látja, hogy az egyes iparágakban – különös tekintettel az autóiparra és építőiparra – Európa egészében tapasztalható bizonytalanságok vannak, ezért ők erre tekintettel a 2025-ös évre „különösen konzervatívan”, óvatosan terveznek. A városvezető kiemelte, hogy náluk – egy a nagykereskedelmet érintő adóemelésen kívül – a helyi adómértékek nem emelkednek 2025-ben.
Cser-Palkovics bizakodva tekint a jövőbe
Székesfehérvár polgármestere gondolati alapjaiban és stratégiájában előremutatónak nevezte az önkormányzati szektortól több mint 60 milliárd forintot elvonó Versenyképes Járások Programot, ugyanakkor elismerte, hogy ez „rövid távon sajnos a növekmény egy részének elvonását jelenti, aminek nem örülünk, de a jövőben nagy előrelépést jelenthet, amennyiben 2026-tól már a szolidaritási hozzájárulás egy részéből töltődik fel az alap”.
A kormánypárti politikus szerint az általa felvázolt rendszer azt jelentené, hogy a befizetett szolidaritási hozzájárulás egy része visszatérhet abba a térségbe, ahonnan az származik. A városvezető hozzátette, jelenleg még várják az alapra vonatkozó szabályozás részleteit, de örülnek annak, hogy az egyeztetések során több erre vonatkozó, az önkormányzatok által megfogalmazott javaslatot elfogadott a minisztérium.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!