Forradalmi hangulat ugyan nincs Kelet-Közép-Európában, ám azért van hasonlóság aközött, ami az elmúlt hetekben történt, és aközött, ami 25 évvel ezelőtt megrengette a világot - véli Jean-Michel de Waele politológus, a Brüsszeli Szabadságegyetem szociális és politikatudományi karának dékánja. Ez a közös elem az események váratlan jellege. Ahogy senki sem számított rá 1989-ben, hogy leomlik a berlini fal, úgy meglepetésként hatnak a mai fejlemények is.

Victor Ponta román kormányfő veresége a romániai elnökválasztáson, az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel szemben megindult tüntetéshullám és a Milos Zeman cseh államfő túlzottan oroszbarát megnyilvánulásai ellen kibontakozó civil megmozdulások mind-mind teljesen váratlanul jelentek meg a régió politikai színpadán - mondta a szakértő az EurActiv európai hírportálnak adott interjújában.

Gyenge, korrupt, törékeny

A nyugat-európai kormányok és politikai elitek szintén népszerűtlenek, ám helyzetük mégsem bizonytalan. Kelet-Közép-Európában sokkal gyengébb a jóléti állam, mint a kontinens nyugati felében, a korrupció kiterjedtebb és a politikai hatalom törékenyebb. Bulgáriában a magas áramárak miatt kirobban tüntetések nyomán 2013 elején megbukott Bojko Boriszov előző kormánya. Ez olyasmi, ami Nyugat-Európában soha nem fordulhatna elő.

Van ugyanakkor különbség is az egyes régiós országok között. Magyarországon, úgy tűnik, nincs alternatívája Orbánnak, és ugyanez a helyzet Csehországban és Bulgáriában (az utóbbi országban a néhány hónapja tartott választásokon ismét Boriszov pártja szerzett többséget). Romániában azonban Klaus Johannis alternatívaként jelent meg, aki a választók mobilizálásával legyűrte, az oligarchák, a média és az ortodox egyház támogatását élvező ellenfelét.

Az a tény, hogy egy törpe minoritás képviselőjét, aki ráadásul lutheránust államfővé választottak, igencsak meglepő az izoláció és nacionalizmus előretörése idején - tért vissza az események váratlanságával kapcsolatos megállapításához a politológus professzor.

Kelet-közép-európai abszurd

Csehország és Magyarország esetén a megmozdulások része, hogy a demonstrálók elutasítják kormányaik közeli viszonyát a Kremllel. A nyugati politikai közönség nehezen érti, hogyan lehetséges ez, de tény, hogy egyes kelet-közép-európai politikai erők hintapolitikát folytatnak. Úgy tesznek, mintha még mindig megtehetnék, hogy választanak az EU és Oroszország között. De Waele szerint ez abszurd.

Más a helyzet Ukrajnával, amely a kelet-közép-európai országokétól eltérő földrajzi és geopolitikai helyzetben van. Orbán Viktor nagyobb oroszbarát, mint amilyenek a magyar kommunisták voltak az 1980-as években. Ez nagyon furcsa, hiszen nem Bulgáriáról van szó, amelynek hagyományosan jó kapcsolatai vannak az oroszokkal, vagy Csehországról, ahol a szláv közösség alapján szintén mindig is jelen volt ez az érzés. A magyar társadalom a nyugathoz tartozónak vallja magát, így Orbán és Vlagyimir Putyin orosz államfő szövetsége megdöbbenést vált ki.

A magyar kormányfő nem magát Putyint kedveli, hanem azt az autoritáriánus rendőrállamot, a média korlátozását, azt a minimális, kirakat demokráciát, amelyet az orosz államfő képvisel. Ezzel szemben Csehországban a pénzügyi és az egyéb üzleti világgal, illetve a maffiacsoportokkal alakítottak ki erős kapcsolatokat az oroszok. Moszkva elhelyezte embereit számos országban, ám főként a gazdasági, nem pedig a politikai körökben - mondja Jean-Michel de Waele.

Magyar ultra

Orbán Viktor egyszer azt fejtegette, hogy az EU bírálhatja a politikájáért napestig, ám eljön a nap, amikor a többi tagország is arra az útra lép, amelyen a magyar kormány ma jár - emlékeztetett az EurActiv riportere. Ezzel főként a jól ismert unortodox gazdaságpolitikára utalt, amelynek része egyes magánforrások (például a kötelező magán-nyugdíjpénztárak) államosítása és a külföldi vállalatok agyonadóztatása. Igaza lehet-e a magyar miniszterelnök felvetése?

Nem, nem hiszem - válaszolt de Waele. Egy dolog, hogy elutasították a José Manuel Barroso vezette előző Európai Bizottság (EB) ultraliberális gazdaságpolitikáját, ahogyan azt Magyarországhoz hasonlóan számos más uniós tagország is tette. A másik, hogy Orbán lépéseit Maine Le Pen, a francia ultrakonzervatív párt feje és talán az Ukip, a brit függetlenségi párt támogathatják.

Beszól-e Juncker?

Az EurActiv emlékeztet Orbán Viktor egy további megjegyzésére is. A magyar kormányfő azt mondta: nem fogad el bírálatot más tagállamok vezetőitől, csak az Európai Bizottságtól. Ezt könnyen megtehette, hiszen Barroso a hírportál riporterének emlékei szerint nem szólt semmit. Jean-Claude Juncker, az új bizottság feje vajon keményebb lesz-e? - tette fel a kérdést de Waele-nek?

Az Európai Bizottság bírálhatná keményebben a magyar kormányt, ám nehéz megmondani, hogy rászánja-e erre magát - válaszolta a politológus. Az EU állam- és kormányfői elfogadták, hogy Juncker határozottabb vezető szerepet játszik majd, mint elődje. Hasonló a helyzet Jacques Delors (1985-1994 közötti) elnökségéhez. Akkor Francois Mitterand francia államfő és Helmut Kohl német kancellár lehetővé tette, hogy erős bizottsági elnök legyen.

A mai európai vezetők azonban jóval gyengébbek, mint az akkoriak, ezért nagy kérdés, hogy támogatnák-e Juncker erős szerepvállalását. Az EB elnökének vannak erősségei: van víziója Európáról, rendkívül tapasztalt, nem ultraliberális és nem annyira Amerikai-párti, mint Barroso. Érdekes, hogy egy több száz milliárd eurós támogatási alap felállításával kezdte elnökösködését. (A professzor arra a 300 milliárd eurós - túlnyomórészt máshonnan átcsoportosított forrásból - felállítandó alapra céloz, amelyet az európai gazdaság élénkítésére gründolna össze Brüsszel - a szerk.) A kockázat az, hogy ha ezt nem tudja összehozni, elveszti a hitelét.