A magyar kormányfő a NATO-csúcstalálkozó keretében találkozik Donald Trumppal - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Ez az első találkozó a magyar miniszterelnök és az USA elnöke között - még ha ötven szemközt is esik meg -, dacára annak, hogy ez ügyben a magyar külügy komoly erőfeszítéseket tett, ám lepattantak a Fehér Házról. Az amerikai-magyar viszonyt viszont tovább rontotta a CEU-ügy. Négyszemközti találkozóra várhatóan most sem kerül sor.
Kapcsolódó
A kormány megtárgyalta a manchesteri robbantást következményeit. Lázár János szerint soha nem volt ilyen rossz a biztonsági helyzet Európában. Új kihívás, hogy a terroristák olyan célpontot kerestek, ahol sok gyerek lehet az áldozat. Lázár szerint a "boldog békeidők" véget értek Európában.
Itt lesz a vizit
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön érkezett Brüsszelbe a NATO új, 1,1 milliárd euró költségvetéssel felépített székházának avatására, amelynek alkalmából egy háromórás NATO-csúcstalálkozót is tartanak. Trump beiktatása óta most először találkozik az észak-atlanti szövetség 28 tagállamának vezetőivel - köztük Orbán Viktorral. A csúcsvacsorán két, nem a nyilvánosságnak szánt dokumentumot is elfogadnak a 28 szövetséges ország vezetői. Diplomáciai források szerint mindkettő lényegében a NATO létjogosultságát és az európai szövetségesek pénzügyi kötelezettségvállalását korábban megkérdőjelező amerikai elnök megnyugtatását szolgálja. Cserébe a szövetségesek pedig arra számítanak, hogy Donald Trump hitet tesz majd a kollektív védelem elve mellett, amelynek értelmében, ha egy tagállamot agresszió ér, a többiek egy emberként a segítségére sietnek - írja a Bruxinfo.Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg