A beszélgetésünk apropója, hogy kétéves a kormány. Ha visszatekint erre a két évre, mi az, amit biztosan másképpen csinálna?

Azon szoktam gondolkodni, hogy az, amit ugyanígy csinálnék, ugyanis a kormányzás egyik legfontosabb mércéje, hogy legyen határozott iránya. És aki dolgozik, az nyilván hibázik is, viszont, aki nem dolgozik, az általában nem szokott hibázni, ha csak az nem egy óriási hiba, hogy nem dolgozik.

Tehát az asztalostól, a kőművesen keresztül, a mezőgazdasággal foglalkozó emberekig mindenki képes arra, hogy találjon valami javítanivalót a munkájában. Ha nem így lenne, akkor nehezen vágna bele a következő nap reggelén a munkájába, mert az ember azért érzi úgy, hogy érdemes kettőzött erővel dolgozni a következő nap, mert rájött arra, hogy mi az, amit még jobban is tudna csinálni.

De a kormányzás esetében nem ezek a részletek a fontosak, még pontosabban nem ezek a legfontosabbak, hanem az, hogy van-e iránya a kormányzásnak. Illetve az emberek tudnak-e arról, hogy van iránya annak az életnek, amit a kormány próbál irányítani. Ha úgy érzik, hogy van iránya, és a kormány is úgy érzi, hogy irányban tartja a hajó orrát, akkor a kormányzás elfogadható. Ha nincs iránya, és az emberek is tanácstalanok afelől, hogy éppen most mi is történik velük, ha nem tudják mindazt, ami nap, mint nap történik velük, összefüggésbe helyezni, akkor meg kell állni, és javítani kell a kormányzást.

Na most, szerintem a mi kormányzásunknak, az elmúlt két év Magyarország-történetének van határozott iránya, olyan iránya, amit az emberek is érzékelnek, és aminek a fönntartásában a magyarok többsége, szerintem érdekelt is. Ebből fakadóan összességében a következő évre gondolva is ennek az iránynak a folytatását javaslom.

Ez az irány egyébként mennyire más ahhoz képest, mint 2010-ben a kormány megalakulásakor kitűztek? Ezt azért kérdezem, mert nyilván azóta nagyon sok minden megváltozott, elsősorban a külső környezetben. Tehát mi az, amit változtatni kellett az eredeti elképzeléshez képest?

A legfontosabb dolgot nem kellett megváltoztatni, ugyanis 2010-ben az már látható volt, hogy egy elhúzódó európai uniós, azon belül is eurózóna-válságra kell fölkészülni, és azt is meg lehetett már akkor mondani, hogy a pénzügyi válság átcsap majd reálgazdasági válságba, utóbbi pedig társadalmi válságokat fog kirobbantani sok országban Európa-szerte, hiszen a gazdasági válság kezelése olyan intézkedéseket igényel majd jó néhány országban, amelyekre a társadalom ellenállással válaszol majd, és, ha nem elég erősek a kormányok, akkor ezeket az intézkedéseket nem tudják végigvinni, következésképpen káoszba süllyedhet néhány ország.

Ebből egyet már látunk is, Görögország esete figyelmeztető jel a számunkra, és egyúttal mérce is, mert 2010-ben Magyarország rosszabb állapotban volt, mint Görögország. Ehhez képest Magyarország stabil ország, egy bizonyos irányt tartva intézi a jövőjét, míg Görögország jövője kicsúszott a saját kezéből, és az ország kaotikus állapotba süllyedt. Remélem, minél hamarabb képesek lesznek arra, hogy úrrá legyenek a helyzeten.

Az irány tekintetében éppen ezért helyes döntés volt 2010-ben, amikor azt hirdettük meg, hogy egy újfajta kormányzásra lesz szükség, amit én az egyszerűség kedvéért együttkormányzásnak neveznék. Tehát miután világos volt, hogy a társadalmi feszültségek jelentik majd Európa számára a legnagyobb kihívásokat a következő esztendőkben, ezért nekünk éppen a társadalmi stabilitás megőrzése kell, hogy legyen az elsődleges célunk, ez pedig csak úgy lehet, ha az embereket megpróbáljuk bevonni a kormányzásba. Ezt nevezem én együttkormányzásnak.

Tehát a legfontosabb döntésekről időben, pontosan tájékoztatni az embereket, kikérni a véleményüket, esélyt adni, hogy elmondják a véleményüket, hogy bevonódhassanak a közös ügyek elvégzésébe. Ezért kezdtünk a kormányzást lényegében az alkotmányról szóló nemzeti konzultációval, majd folytattuk a szociális biztonságról szóló nemzeti konzultációval, utána egy nyugdíjas konzultációt indítottunk, és most, az első két év végén indítjuk meg a mindennapi élettel kapcsolatos nemzeti konzultációnkat, az új nemzeti konzultációt. Ez a lényeg, az együttkormányzás, mert minden szakmai kérdés megoldásának, sikeres megoldásának előfeltétele a társadalmi összefogás, egység, konzultáció, bevonódás fönntartása.

A nemzeti konzultációról fogunk beszélni egy picit később, de maradva még itt a két évnél, Ön egyebek mellett azt mondta legutóbb a közrádiónak nyilatkozva, hogy Magyarország jóval erősebb, mint volt. Ha most leltárszerűen végig kéne rajta szaladnunk, mi az, amit az elmúlt két évben határozottan eredményként könyvelhetünk el?

Az első kérdés, hogy milyen mércét, milyen szempontrendszert választunk ki annak érdekében, hogy valamit eredménynek, illetve sikernek minősítsünk. A mi kormányzásunk szakmai céljai között első helyen az szerepelt, hogy a magyar gazdaságot állítsuk a saját lábára. Tehát a magyar gazdaság legyen képes arra, hogy biztos megélhetést, egzisztenciális kiszámíthatóságot, biztonságot és előrelépési lehetőséget adjon az embereknek. Ehhez arra van szükség, hogy Magyarország tízmillió állampolgárából legalább ötmillió folyamatosan dolgozzon, és ebben a minőségében adót is fizessen. Amíg ezt nem érjük el, addig a magyar gazdaság nem képes a társadalom többsége számára tisztességes munkából tisztességes megélhetést biztosítani.

Még nem vagyunk itt. Haladunk efelé a szám felé, de még messze vagyunk tőle. Ezért a kormányzási ciklus második két évére is ezt tartjuk meg az elsőszámú szakmai célnak.

Ha visszaemlékszik, a kormányváltáskor olyan 3.650.000-3.700.000 ember dolgozott, és közülük 2.600.000 fizetett adót, ami azt jelenti, hogy egy tízmilliós ország 2.600.000 adófizetőre támaszkodva akarta fönntartani az életét. Ez lehetetlen! Ennek a vége csak összeomlás és tragédia lehet. Ezen kellett változtatnunk. Ma már mindenki, aki dolgozik, adót is fizet. Nem állítom, hogy boldogok ettől, de mindenkinek meg kell értenie - szerintem értik is az emberek -, hogy 2.600.000 adófizetővel csak az összeomlásba lehet rohanni, de biztos megélhetést nem lehet elérni.

A piacon elérhető álláshelyek száma nőtt, olyan 50-60 ezerrel többen dolgoznak a magángazdaságban, mint a kormányváltáskor, és szerintem most már olyan 100-150 ezer körül lehet azoknak a száma, akiket az év eleje óta közfoglalkoztatásban, a Start-munkaprogramban tudtunk munkába állítani. Az év végére ez eléri a legalább 200 ezres számot. Tehát haladunk az öt millió dolgozóval rendelkező Magyarország felé.

Honnan lesz egyébként öt millió munkahely? Ezt azért kérdezem, mert gyakorlatilag a két év során folyamatosan azt lehetett hallani a munkaadóktól és a munkaadói szervezetektől, hogy az adórendszer változásai hagytak ugyan a munkavállalóknál pénzt, de igazából az élőmunka-terhek nem nagyon módosultak. A minimálbér pedig - amely, ha jól tudom, szerepel a nemzeti konzultációban kérdésként - plusz teherként jelent meg a vállalkozásoknál, részben olyan bevételeket vagy finanszírozást elvonva, amiből lehetne fejleszteni, beruházni. Miből lesznek munkahelyek?

Két helyen jöhetnek létre munkahelyek. Az egyik a magángazdaság - erről beszélnek az Ön által idézettek, de az állam is hozhat létre munkahelyeket. Ez utóbbi azonban csak kisegítő jellegű lehet, ezért is hívjuk Start-munkaprogramnak, mert azt hivatott kifejezni, hogy az első lépést teszik meg a munkanélküliség világából a munka világába az emberek, és innen, reményeink szerint, miután képzést is kapnak a Start-munka mellé, továbbléphetnek majd a magángazdaság irányába. Nagyjából ez a rendszer.

Azt mindannyian tudjuk, hogy a minimálbér tekintetében Magyarország a legutolsó helyen áll Európában; nincs tudomásom olyan európai uniós országról, ahol a minimálbér alacsonyabb lenne, mint Magyarországon.