A január 20-án beiktatásra kerülő Donald Trump a NATO-tagoknak azt üzente: a jövőben a GDP-jük 5 százalékát kell védelmi kiadásokra fordítaniuk. Magyarország bruttó hazai terméke 2023-ban 75 087 milliárd forint volt, a 2024-es adat egyelőre még nem ismert – emlékeztet rá az Index.
A tervet már korábban megpedzegette Trump, és Orbán nem is rajongott érte: legutóbbi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre elmondta: ha a GDP öt százalékára kellene emelni a NATO-kiadásokat, az „tüdőn lőné a magyar gazdaságot.”
A lap felidézi, hogy a volt amerikai elnök tavaly májusban még arról beszélt, hogy 3 százalékra emelné a NATO-tagországok GDP-arányos védelmi kiadásait. A módosított tervezet alapján azonban éves szinten a magyar költségvetésnek több mint 3754 milliárd forintot kell a jövőben védelmi kiadásokra fordítania.
A Honvédelmi Minisztérium idén 1939,4 milliárd forintból gazdálkodhat, és a kormány is hasonló nagyságrendet fordít védelmi kiadásokra a 2025-ös költségvetésben. Mindez arra mutat rá, hogy Magyarország, szemben számos NATO-tagállammal, valóban teljesíti a védelmi kiadásokra vonatkozó célkitűzést.
Ami szembetűnő technikai változás az idei költségvetésben, hogy az eddigi, honvédelmi alaphoz tartozó kiadások a Honvédelmi Minisztérium kiadásai közé kerültek át, így a szaktárca idén 1939,4 milliárd forintból gazdálkodhat, míg Magyarország védelmi kiadásai 1753 milliárd forintot tesznek ki.
Ha azonban teljesíteni akarná a kormány az új, 5 százalékos célkitűzését a NATO-nak, akkor most rögtön 2001 milliárd forinttal kellene megemelni a honvédelmi kiadásokat.
Orbán Viktor azt kéri: szóljunk neki, mikor váltson eurót
Hagyományos év végi nemzetközi sajtótájékoztatóján értékelte az évet Orbán Viktor. A miniszterelnök hatalmas sikerként könyvelte el a magyar soros uniós elnökséget, üdvözölte a schengeni övezet bővülését, és végtelen optimizmussal várja a 2025-ös gazdasági, egyben politikai dimenzióváltást.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!