Az emberek a következő 15 évben nem arról fognak vitatkozni, hogy a liberális demokrácia vagy az illiberális állam-e a jobb dolog, ahogy azt Magyarország miniszterelnöke tusnádfürdői előadásában jövendölte. Az emberiség a következő 30 évben kétségbeesett erőfeszítést fog tenni arra, hogy kezelhető szinten tartsa a globális felmelegedést.

A feladat gigantikus: le kell cserélni azt, ahogy a társadalmak előállítják és felhasználják a működésükhöz szükséges energiát, ki kell építeni a hulladék-újrahasznosítás olyan rendszerét, amely a 100 százalékos körforgást célozza meg és eközben el kell érni, hogy fekete Afrikában is megszűnjön a népességrobbanás (ahogy az Ázsiában történt).

Megy az idő

Donald Trumppal, a brexittel, Vlagyimir Putyinnal, Jaroslaw Kaczynskivel, Orbán Viktorral és minden további politikussal, aki nem látja a klímaváltozásban rejlő veszélyt és egyben gazdasági esélyt, csak az idejüket vesztegetik az emberek. Persze joggal tehető fel a kérdés, hogy mi, magyarok végül is miért ne tehetnénk magasról erre a problémára?

Az ellene folyó nagy játszmában nem mi fogjuk játszani a főszerepet, hanem a legnagyobb és legfejlettebb országok. A dolgunk alapvetően az lesz, hogy átvegyük azokat a technológiákat, rendszereket. amiket kifejlesztenek. Hátradőlhetünk, és játszhatjuk a saját játékainkat, amíg mások elvégzik a munkát. Aztán amikor megkérik az árát, anyázhatunk, hogy már megint nem tisztelnek bennünket.

Lehetett volna másként

Mondanék valamit az illiberális demokráciáról. Ha Orbán Viktor, a Fidesz és a magyar jobboldal azért hozta volna létre illiberális államát, hogy egyetlen nagy Szilícium-völgyet csináljon az országból, hogy lenyúlja a fejlődést az amerikaiak, a Nyugat, az oroszok, a kínaiak meg mindenki elől, akkor azt mondanám: rendben van, ezért volt értelme kidobni az ablakon a demokráciát.

Persze elbuktuk volna a kísérletet, mert a világ nem úgy működik, hogy a társadalmak kihúzzák magukat a saját hajuknál fogja az elmaradottságból, de azt mondhatnánk, legalább megpróbáltuk. De nem erre használták a teljhatalmat, ami a pénzügyi világválságnak köszönhetően az ölükbe hullott. Trafikok osztogatásával csináltak "középosztályt" a 21. században, meg betonoznak és fákat vágnak ki, hogy legyen hol betonozni reggel, délben, este. Átszerveznek, aztán átszervezik, amit átszerveztek.

Szerintem az emberiség meg fogja nyerni a meccset a klímaváltozással szemben. Lehet, hogy közben lesznek kellemetlenségek, például egy időre le kell tenni az autókat és a repülés újra drága lesz, mint a fapados légitársaságok előtti időkben. De ha el lehetett jutni a Holdra a kőkorszaki számítógépek korában pusztán azért, mert a pénz nem számít alapon finanszírozták a kitűzött cél elérését, akkor ezt a feladatot is meg lehet oldani.

Még egy tévedés

Vélhetően téved a miniszterelnök akkor is, ha úgy gondolja, hogy az illiberális állam alternatív társadalomszervezési modell lehet a liberális demokrácia-piacgazdaság párossal szemben. Alternatív ideológiai irányzatnak elmegy, de abból nem fakad működő társadalom.

Jegyezzük meg, hogy az illiberális jelzőt egy újságíró találta ki az orosz rendszer leírására, mert éppen ez jutott eszébe, tehát nem politológiai vagy gazdaságtudományi kategória. Ettől még igaz lehetne, hogy egy modell szerveződött mögé, ám kérdés, hogy modellnek nevezhető-e egy olyan rendszerfajta, amelynek egyik megvalósult formája sem működik önfenntartó módon, azaz mindegyik fenntartásához külső erőforrásra van szükség.

Az orosz rezsim az ország természeti erőforrásainak felélésére támaszkodik, a török lendületesen eladósodik, a magyarnál uniós források helyettesítik a hiteleket és a nyugat-európai kivándorlás is stabilizálja a rendszert.

A néhai kelet-európai szocializmust önfenntartó modellként, nevezetesen hiánygazdaságként írja le Kornai János A hiány című könyvében - így az gazdasági szempontból talán tekinthető a piacgazdaság alternatívájának. A Kádár-rendszer eltért ettől a modelltől - jegyezzük meg: a gulyáskommunizmus kifejezést, amivel jellemezzük, nem tekintjük politikai-gazdasági kategóriának -, de amennyire ellépett tőle, éppen annyira adósodott el.

Régi recept

És ugyanez volt a helyzet az illiberális rendszerek korábbi változataival, például az argentin peronista szisztémával vagy a 70 éven át működő mexikói de facto egypártrendszerrel. Eladósodás, gazdasági csőd ezeknek a történeteknek a vége. Mindegy, hogy ezért kit vagy mit okolunk. Mindegy, hogy az adott országok "lusta" társadalmát és borzalmasan rossz vezetőit tartjuk hibásnak vagy igazságtalannak tekintjük a nemzetközi rendszert, amely a fejlett országoknak kedvez, és elnyomja a feltörekvőket.

A lényeg, hogy időbe telik, amíg az illiberális államok eljutnak a bukáshoz, ezért vannak a rendszerhez közeli személyek, akik jól járnak vele. Közülük egyesek meggazdagodnak, és ha időben kimentik a vagyonukat az országból, akkor nem buknak együtt a rendszerrel. Ez is egyfajta gazdasági teljesítmény.