Fiatal sajtómunkás kollégám megkérdezte sokat látott főmunkatársunkat, hogy szerinte miként fog válaszolni Orbán Viktor ellenfelei megerősödésére? Határozottan szembeszáll az ellenzéki bástyákkal vagy nem zárkózik el az együttműködéstől velük? - Nem tudom. Fogalmam sincs! - jött a felelet, majd a tapasztalt kolléga elmesélt egy sztorit.

A 2010-es választások előtt ugyanezt kérdezte egy Orbánhoz közel álló, ismert értelmiségitől. Az a választ kapta, hogy ha Orbán Viktor nagyon győz, akkor kesztyűs kézzel fog bánni ellenfeleivel és a társadalommal, ha kicsit, akkor kemény lesz. - Hát, ennek éppen az ellenkezője történt - állapította meg az ifjú kolléga, és azt javasolta: kérdezzük meg ismét a miniszterelnök környezetéhez tartozó értelmiségit. Meghallgatjuk, mit mond, aztán vesszük az ellenkezőjét, és máris megkapjuk a kérdésünkre a feletet, mármint megtudjuk, mi lesz Orbán Viktor következő lépése.

Harc lesz, de nem most

Ezzel a módszerrel az a gond, hogy csak akkor kaphatjuk meg a válaszunkat, ha fekete vagy fehér a felelet, miközben könnyen lehet, hogy nincs is jó válasz. Az első lehetőség, ugye, hogy a miniszterelnök kőkeményen reagál, mondjuk kétharmados parlamenti többségére támaszkodva tovább korlátozza az önkormányzatok döntési lehetőségeit, vagy gazdasági eszközökkel megpróbálja megfojtani az ellenzéki településeket, vagy szóba sem áll a vezetőikkel, vagy lekezeli őket, például Budapest új főpolgármesterét, és hasonlók.

Ennek az a kockázata, hogy a küzdelemben még jobban összekovácsolódik az ellenzék és a folyamatosan hergelt ellenzéki tábor lendületben marad. Orbán pontosan tudja miről van szó! Azért kerülte el gyors döntéssel az olimpiáról vagy a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazást, mert éppen ezeket akarta megelőzni. Nem akarta, hogy a kormánypárttal szemben összeálljon az egész ellenzék az olimpia, illetve a vasárnapi zárva tartás elutasítása mögött, nem akarta, hogy a referendumokat megelőző kampány lendületet adjon az ellenfeleinek.

A második lehetőség, az ellenzéki vezetésű települések puha kezelése. Ennek az a kockázata, hogy a saját tábor nem érti meg, mire föl ez a változás? Hiszen Budapesttel szemben még a Fidesz támogatását élvező főpolgármester regnálása idején is kőkeményen lépett fel a kormány, például igen szűk marokkal mérte a 3-as metró felújításához adott állami támogatást.

Eddig ahhoz szoktak, hogy sorosozással, brüsszelezéssel, migránsozással és más ügyekkel egyfolytában harcba szólították őket valamilyen ellenséggel szemben. Nem értenék a békülékeny fellépést egy olyan gyenge ellenféllel szemben, mint a százszor lesajnált és eltemetett ellenzék. Fennállna a veszély, hogy kihunyna a harci szellem a kormánypárti szavazókban, hogy elbizonytalanodnának, s végül az ország vezetése a saját oldalán veszítené el a politikai sikerhez nélkülözhetetlen lendületet.

Csatába kell menni!

És ez még nem minden. Van még valami, ami még kellemetlenebbé teszi a helyzetet. Nevezetesen az, hogy mostantól az a legfontosabb politikai kérdés, hogyan viszonyul Orbán Viktor a helyi hatalom egy részét megszerző ellenzékhez. Nem lehet ezt elmismásolni, nem lehet másról beszélni. Ha a kormány elindítana végre valamilyen értékelhető szakpolitikai kezdeményezést, ahhoz az önkormányzatok együttműködésére is szükség lenne, így választani kellene az előbbi két lehetőség közül. Ha továbbra sem folyik érdemi kormányzás, csak például migránsozás, akkor ki fog lógni a lóláb, hogy a miniszterelnök nem tud választani az előbbi lehetőségek közül.

Katonai hasonlattal élve az mondanám: a hídfők kiépültek. Orbán Viktor jól felszerelt zsoldos csapatai nem tudják visszaszorítani az ellenfelet a Dunába vagy a Tiszába. A hídfőkben gyülekező szedett-vedett, de a kormányerőknél nem kevésbé elszánt hadak meg fogják próbálni a kitörést. A harc elkerülhetetlen, a csatát meg kell vívni a 2022-es parlamenti választásokon. Most úgy tűnik, nem lehet a gazdasági világválságnak, a rezsicsökkentésnek és a töketlen ellenzéknek köszönhetően érdemi összecsapás nélkül nyerni, mint a 2010-es, a 2014-es és a 2018-as szavazáson.

Politikus sztár kerestetik

Egy valami biztos: az ellenzék nem veheti fel a küzdelmet a siker reményében, ha nem talál egy politikus sztárt, aki az élére áll. Enélkül a választók észre sem veszik, vagy ha igen, nem veszik komolyan a hatalmon lévő A kategóriás politikus sztár árnyékában. Ennek a vezetőnek hiteles magyar politikusnak kell lennie, mert az átlag szavazó elhitte Orbánnak, hogy a magyar érdekeket képviseli (még ha közben illiberális államot épít is), amit ellensúlyozni kell. Persze lehet másként magyar, mint Orbán, az átlagos választó ugyanis nem "mélymagyar", nem turulos, csodaszarvasos, rovásírásos vagy legalábbis túl hangsúlyosan keresztény magyar. Inkább az Egri csillagokból meríti a magyarságtudatát, meg a Tenkes kapitánya tévésorozatból.

Szóval egy Tenkes kapitányára lenne itt igény, kérem, mármint olyan valakire, aki hitelesen meg tudna személyesíteni egy "kuruc" népvezért, aki a szabadcsapatok élére állva, a végvárakból indulva rá tudná venni a talpasokat is, hogy szóljanak be a váraikban mulatozó nagyuraknak. Pártpolitikusnak nincs esélye, mert túl sokféle kötődésű szavazót kell összefognia, továbbá a Fidesz mellett lehorgonyzott több százezer ingadozót is meg kellene szólítania. Az utóbbiak azok, akik látják már, hogy valami nem stimmel, hogy túl sok a korrupció és a dőzsölés, de még nem hallották a barátaiktól, a szomszédjuktól vagy a zöldségestől, hogy másra is lehet szavazni, mint a Fideszre, mert nem csupán Orbán Viktor tudja elvezetni az országot.

Az ellenzéki vezér lehet egy jelentéktelen párt politikusa - lásd Karácsony Gergelyt, bár ő inkább egyfajta Nemecsek Ernő-imázzsal futott be -, vagy egy civil - lásd Márki-Zay Pétert, bár neki mintha a pártpolitika jobboldalán lenne dolga, ha nem akarja, hogy Worf legyen a klingonok között -, vagy legalább olyan valaki, aki viszonylag hitelesen szakított a pártjával, és váltott civil támogatásra - lásd Botka Lászlót, aki "érzéstelenítés nélkül" vett búcsút az MSZP-től azzal a kijelentésével, miszerint két éve nem tudja mi folyik a volt pártjában, viszont nem is érdekli. Ha az ellenzék megtalálja Dobó István, Baradlay Ödön vagy a Tenkes kapitánya mai változatát - vagy kettőt, akik azt ígérik, hogy a kormányzati ciklus közben váltják egymást, volt már ilyenre példa -, akkor kétesélyes meccsnek nézhetünk elébe 2022-ben.