A szankciós listán 13 újabb bank szerepel, az Oroszország által olajkivitelre használt úgynevezett árnyékflotta 73 tankerhajója, valamint bizonyos típusú orosz alumíniumtermékek vásárlásának fokozatos betiltása - legalábbis a csomag részleteit ismerő források szerint.
- Üdvözlöm a 16. szankciócsomagunkról szóló megállapodást. Az EU még keményebben lép fel az intézkedések kijátszása ellen, Putyin árnyékflottájának további hajóit veszi célba, és új behozatali és kiviteli tilalmakat vezet be.
– írta Ursula von der Leyen, bizottsági elnök az X platformon.
Az új csomag, amelyről egységesen a 27 EU-tagország nagykövete megállapodott olyan személyek és szervezetek elleni szankciókat is tartalmaz, akiknél erős a gyanú, hogy segítik Oroszországot az Ukrajna elleni háborúban.
Az orosz szankciókkal kapcsolatos, mondhatni folyamatos aggályok ellenére
a sorban 16. csomagot Magyarország ugyanúgy nem akadályozta, mint a többit.
Ám Szijjártó Péter ezt Facebook-bejegyzésében azzal magyarázta, hogy ez valójában könnyítést jelent hazánk számára. Úgy fogalmazott, hogy
- kiharcoltuk, hogy a Mol által importált, majd a Slovnaft pozsonyi finomítójában feldolgozott orosz kőolajból származó termékeket ezentúl Magyarországon is fel lehessen használni, nagymértékben javítva ezzel Magyarország energiabiztonságát;
- azt is, hogy a Barátság kőolajvezeték karbantartásához szükséges eszközök is kikerüljenek a szankciós rezsim alól;
- emellett üdvözölte, hogy a budapesti hármas metró karbantartásához és garanciális javításához szükséges munkákat is el lehet majd végezni.
A külgazdasági és külügyminiszter összegzése szerint számos európai vezető úgy akart újabb szankciós csomagot látni, hogy fittyet hányt a realitásra.
Szijjártó, arról is beszélt, hogy sikerült megakadályozni 27 személynek a szervezetet, mások mellett Kirill pátriárkát, az orosz olimpiai bizottságot, illetve két orosz futballcsapatot szankciós listára helyezzenek.
Azt is hozzátette, hogy a szankciós politikának ideje lejárt, egy új valóság alakult ki, az Egyesült Államok és Oroszország egyeztetései biztatóan alakulnak, és őszintén reméljük, hogy az amerikai-orosz kapcsolatok a jövőben úgy fognak javulni, hogy ezt az egész szankciós politikát el lehet majd felejteni.
Hogy erre mikor kerül sor, az persze még nem világos, Marco Rubio amerikai külügyminiszter ugyanis egyelőre arról biztosította európai szövetségeseit, hogy
az Egyesült Államok nem szünteti meg az Oroszország elleni szankciókat, legalább addig, amíg meg nem születik megállapodás az ukrajnai háború befejezéséről.
Igaz azt is hozzátette, az orosz féllel való rijádi tárgyalását követően, hogy a háború befejezéséről szóló megállapodáshoz minden oldalról engedményekre van szükség, beleértve a szankciók kérdését is. Azt is megjegyezte, hogy az Európai Uniónak valamikor az asztalhoz kell ülnie, utalva a szankciók esetleges feloldására.
Ugyanakkor arról is beszélt, hogy számos szankciót az európai szövetségesekkel együttműködve vezettek be.
A Reuters úgy értesült, hogy a most jóváhagyott uniós szankciós listára további 48 magánszemély és 35 szervezet került fel, ezen kívül tiltólistára került a
- króm és egyes vegyi anyagok exportja;
- olaj- és gázfeldolgozó üzemek szervizelése;
- játékkonzolok, joystickek és repülésszimulátorok értékesítése.
Utóbbiakat azért, mert joggal tartanak attól, hogy az orosz haderő felhasználhatja katonai drónok irányítására.
Az új szankciócsomag a Politico szerint az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatalának teljes tilalmát is tartalmazta volna, ám Brüsszel inkább halogató üzemmódba váltott,
addig mindenképpen jegelni szeretnék a témát, amíg nem sikerült megállapodást kötni még több amerikai cseppfolyósított földgáz vásárlásáról.
A gázra és az olajra kivetett szankciók mellett viszont elsikkad, hogy ukrajnai háború ide vagy oda, az EU továbbra is nagy tételben vásárol Oroszországból olyan nyersanyagokat, mint például a műtrágya. Az Eurostat adatai szerint 2023-ban mintegy 3,9 millió tonna orosz terméket hoztak be az EU-ba, 2024 első kilenc hónapjában pedig már 3,7 millió tonnánál tartottak.
2024 júliusában ráadásul a háború előtti nyár adatait is sikerült 50 százalékkal felülmúlni.
Az Európai Bizottság a múlt hónapban végül azt javasolta, hogy jelenlegi 6,5 százalékról értékarányosan 100 százalékra emeljék a műtrágyák vámtarifáját, igaz erre csak három év múlva kerülne sor. Addig pedig igen nagy valószínűséggel nem szankcionálnák az orosz műtrágya behozatalát.

Az EU mindeddig rendre ellenállt az Oroszországból származó mezőgazdasági termékekre vonatkozó szankcióknak, méghozzá a globális élelmezésbiztonsági aggályokra hivatkozva. Az európai gazdálkodók ugyanis rendre figyelmeztetik Brüsszelt a megnövekedett termelési költségekkel kapcsolatos kockázatokra, továbbá abban sem biztosak, hogy a hazai termelés képes lesz-e kielégíteni a keresletet.
Világosan megmondták az amerikaiak, mi lesz az EU-val
Marco Rubio megnyugtatta európai partnereit, hogy az Európai Unió helyet kap majd az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalásokon. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Elhunyt Wachsler Tamás

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Brutális büntetés fenyegeti a trehány társasházakat
