A pályázók meghallgatása a jogszabályban előírtak szerint megtörtént, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Rózsa Dávidot hétfői hatállyal bízta meg a nemzeti könyvtár főigazgatói feladatainak ellátásával.
Rózsa Dávid 2013 és 2018 között a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár főigazgató-helyettese, majd 2018 és 2020 között az intézmény főigazgatója volt.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni