Az Orvostechnikai Szövetség (OSZ)
lemondásra szólítja fel a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) Ártámogatási Főosztályának (Főosztály) vezetőjét, és arra kéri a NEAK főigazgatóját, hogy tegyen mihamarabbi intézkedéseket a NEAK törvényes működésének helyreállítása érdekében
– derült ki a szövetség közleményéből.
Az OSZ tapasztalatai és a hozzá eljutott információk alapján, a NEAK Ártámogatási Főosztálya minden eszközzel akadályozza, hogy a támogatott gyógyászati segédeszköz (gyse) ellátást biztosító cégek, élve a jogszabály adta lehetőségekkel, érvényesítsék az amúgy is alacsony áraikban a költségnövekedéseik egy részét. A Főosztály a jogszabályok alapján benyújtott, részletes számításokkal és indoklással ellátott áremelési kérelmeket vagy mondvacsinált, szakmaiatlan indokokkal elutasítja vagy azok kapcsán hasraütésszerű árcsökkentést kíván elérni – közli az OSZ.
Hozzátették: még rosszabb a helyzet a modern, nagyértékű segédeszközök befogadási folyamata esetén. A NEAK sokszor évekig is elhúzza a befogadási folyamatot, anélkül, hogy hivatalos végzést hozna az egyes esetekben.
Ráadásul az ármegállapítás során, a cégek által benyújtott részletes és alapos számításokat semmibe véve, brutális és ultimátumszerű árcsökkentést vár el a vállalkozásoktól.
Nevében sem változtatva a gyógyszerellátásban bevett, de a gyse-ellátásba át nem ültethető „dobozdíj” intézményén.
A befogadási kérelmek elutasításával a NEAK betegek tízezrei elől zárja el a hatékony, modern, sok esetben kényelmesebben használható eszközöket.
Az OSZ szerint a NEAK Ártámogatási Főosztálya nem egy esetben mellőzi a hivatalos, írásbeli tájékoztatást. Munkatársai szóban adnak információt a cégeknek, majd ezeket a szóban adott információkat sokszor letagadják vagy azokat figyelmen kívül hagyva, azokkal ellentétes döntést hoznak.
Mindezeken túlmenően, a közelmúltban a Főosztály által önkényesen alkalmazott jogértelmezésekről két fontos ügyben is bebizonyosodott, hogy azok nem állják ki a jogi megfelelés próbáját.
A kihordási idő „kreatív” értelmezése miatt az Egészségügyért Felelős Államtitkárságnak kellett elhatárolódnia, a támogatott gyse-k házhozszállításáért felszámított díjak esetében pedig mind a Gazdasági Versenyhivatal, mind több kormányhivatal a Főosztály álláspontjával ellentétes véleményt fogalmazott meg.
Az OSZ szerint ezek az eljárások illetve módszerek aláássák a NEAK-ba és az állami egészségügyi ellátásba vetetett bizalmat. Álláspontjuk szerint ezért
a főosztályvezető azonnali lemondása elkerülhetetlen.
Közlik továbbá, hogy a közelmúltban az egészségügyért felelős miniszter és a területért felelős államtitkár is annak a kormányzati szándéknak adott hangot, hogy a jövőben erősíteni kívánják a NEAK biztosítói szerepét. Véleményük szerint ennek a fontos állami szerepnek a betöltéséhez szakmailag feddhetetlen munkatársakra és professzionális hivatali működésre van szükség.
Újabb adóteher jön, ezt sokan meg fogják érezni
A BM 33-35 százalékkal emelné a gyse-eljárások során fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakat. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Kijött a jegybanki prognózis: vártnál magasabb inflációs pálya, módosított növekedési várakozás

Itt az Orbán-kormány döntésének ára: 191 milliárd forintnyi büntetés
