Az erőmű ügyét meg kellett volna vitatni a társadalommal, ez éppen olyan téma, mint az olimpia - mondta Fekete-Győr András a Magyar Időknek.
Azt, hogy erről lesz-e népszavazás, most nem tudják megmondani, szerinte ezt is a kormánynak kellett volna kiírnia. Közölte, ez egy jelentős ügy, amivel kapcsolatban nagyon jó pró és kontra érvek vannak.
Kapcsolódó
Tegnap Zsiday Viktor befektető Zsiday Viktor befektetési szakember, a Plotinus Holding Nyrt. igazgatóságának elnöke vélekedett hasonlóképpen. Most úgy tűnik, hogy az olimpiáról lemondtunk, de az elmúlt években egy másik potenciális és jóval nagyobb közpénzügyi veszélyforrásról is sokat lehetett hallani, ez pedig Paks 2 - írja Zsiday.
A paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban a Zsiday által megkérdezett energetikai szakértők két dolgot emeltek ki: jó eséllyel sosem térül meg, illetve, hogy olyan változások zajlanak az energetikában, amik alapján az ilyen jellegű erőművekre valószínűleg nem lesz nagy szükség.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Kézzelfogható közelségben az űrturizmus, bár egyelőre csak a kiváltságosoknak