A Corvinus egyetem október végén bocsátotta el Ádám Zoltán egyetemi docenst, aki az év elején etikai vizsgálatokat kezdeményezett abban az ügyben, amikor egy befolyásos családból származó hallgatója úgy mehetett vizsgára, hogy előtte nem teljesítette a félév során előírt tantárgyi követelményeket.
Az elbocsátást azzal indokolta az egyetem, hogy az eljárás során Ádám Zoltán szándékosan nem küldött el néhány e-mailt, továbbá a vezetők felé tanúsított hangnemét is kifogásolták.
Az ügy legújabb folyományaként 100-150 hallgató tüntetett csütörtök este a Corvinus egyetem Fővám téri épülete előtt, hogy tiltakozzanak Ádám Zoltán docens elbocsátása ellen. A hallgatók mellett a kisebb demonstráción az egyetem több oktatója is megjelent – írja a Népszava.
A tiltakozáson megjelent Ádám Zoltán is, aki a lapnak elmondta: a TASZ segítségével pert indít az egyetem ellen. Ádám Zoltán kijelentette: pusztán szakmai okokból döntött amellett, hogy nem hallgatja el az ügyet. Hiába állította ennek az ellenkezőjét Szabó Lajos, a Corvinus megbízott rektora, Szabó Lajos aki szerint egyéni, politikai érdekből tárta a nyilvánosság elé az etikai ügyet.
Az elmúlt hetekben Hernádi Zsolt Mol-vezér is megszólalt, és elárulta: a lánya is a vizsgabotrányban érintett szakra jár, de nem ő volt a diák, aki miatt kitört a botrány. Szabó Lajos, a Budapesti Corvinus Egyetem megbízott rektora az Indexnek adott interjújában tisztázta, hogy nem egy, hanem két hallgató ügyéről beszélhetünk.
Zaklatták a Corvinus diákjait: bélyeg lett a MOL-os családi háttér
Nem egy, hanem két hallgató vizsgáztatásáról beszélt a Corvinus Egyetem rektora, aki szerint nehéz kívülállóként ítélkezni az ügyben. Egyik hallgató vizsgázhatott, a másik nem. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!