A főtitkári posztot továbbra is Hegedüs Éva, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója tölti be, a társaságot kilenc éven át elnöklő Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke az MKT örökös tiszteletbeli elnöke lett.
A küldöttközgyűlésen szó volt a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves rendezvényéről, az 55. Közgazdász-vándorgyűlésről is, amelynek 2017. szeptember 7. és 9. között Eger városa ad otthont.
A Magyar Közgazdasági Társaság országosan 20 szakosztályt működtet, 16 megyében működik helyi szervezete.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni