Czabarka Mihály: nem törvényszerű, de ettől még a társasházi felújítások gyakran válnak beláthatatlan történetekké

Nem tudom, kinek mikor volt legutóbb kötelező a társasházban lakógyűlésre mennie, de én bevallom, évek óta kihagyom, a házzal kapcsolatos problémákat a szomszédaimmal és a közös képviselővel beszélem meg inkább. Volt időszak, amikor elmentem az ilyen fórumokra, de miután az inkább hasonlított egy irányíthatatlan személyeskedésre felhúzott perpétum mobilének, lemondtam róla. Jól tettem-e? Mindjárt kiderül, mert a Napi.hu friss podcastjának vendége Czabarka Mihály, a társasházi felújítások apostola.

Magyarországon több mint 4 millióan laknak-élnek társasházakban, de azt biztosan csak a lakók kisebbik része tudja - és még kisebb része fogadja el és tartja is be - hogy a társasházban legalább a lakások értékének öt százalékát évente érdemes (lenne) befizetni valamilyen gyűjtő számlára annak érdekében, hogy az ingatlan megfelelően lehessen karbantartva és kellő időben, megfelelő mértékű modernizáláson, felújításon eshessen át. Többek között ez is kiderül abból a vaskos kötetből, amely a beszélgetéshez az apropót jelentette.

Nem reklámról vagy termék promócióról van szó: tényleg hiánypótló az a könyv, amit a saját, több mint két évtizedes tapasztalataira és jelenlegi munkáira is támaszkodva Czabarka Mihály megírt és kiadott. Közös képviselők, agilis társasházi szereplők, felújítás előtt és alatt álló társasháziak számára ad gyakorlati segítséget. Nekünk pedig témát, ami - be kell ismerni - kérdésfeltevés és alapfelvetés szintjén alig változott ahhoz képest, hogy majdnem egy évtizede egy hosszú interjúban ezekről az ügyekről már kérdeztem a mai vendéget. 

A társasházi felújítás Magyarországon egy örök probléma. Attól kezdve, hogy mennyit kellejen befizetni havonta a felújítási alapba, hogy a kedvezőnek ítélt konstrukciójú banki hitel vagy a pályázati támogatás legyen a kioldószerkezet a folyamaton, egészen addig, hogy a társasház felújításnak mely lépései mi után vagy előtt következzenek, mind vitapont. Pedig ennek az egész folyamatnak van egy jól bejáratott, igazolt, eredményesnek bizonyult forgatókönyve, amit ha a társasház és a benne lakók elfogadnak és betartanak, a konfliktusok száma, mérete és intenzitása radikálisan csökkenthető. 

Nagyon fontos benne a felkészülés és a kommunikáció - az, hogy a házban élők elfogadják, hogy a társasházban a tulajdonosi felelősségük nem arra a négy fal közti lakásra korlátozódik, amibe nap mint nap hazatérnek, hanem ennek a felelősségnek része a lépcsőház, a bejárati ajtó, a hulladékkezelés, a csatornahálózat, a tetőszigetelés - és így tovább - magyarázta Czabarka Mihály. 

A rendszerváltás óta biztosan fennálló ingatlan-amortizációs tartozások magyarázata a szakember szerint az, hogy az itt lakók nagy része nem érti a társasházi törvényben leírtakat, nem érti a társasház működését, és a lakosságból e téren is hiányzik a pénzügyi tudatosság. Ennek hiányában viszont a 20-30 évente elvégzendő, mélyreható felújításokra egész egyszerűen nem kerül sor. 

- magyarázta Czabarka Mihály. 

Jó hozzáállást jelent-e a társasházaktól,  hogy ha jelenleg ugyan nincsenek az üzemeltetésből eredő apró hibajavításokon túl komolyabb problémái -  tehát: nem aktuális a tetőcsere, nem kell cserélni a liftet, jó a lépcsőház és az épület hőháztartása és szigetelése, nem kell festeni stb. -, de már most arra gyűjt, hogy ezek bármelyike majd  úgyis lesz, lehet - kérdeztem a szakembert.

A válaszhoz, illetve ahhoz, hogy érthető legyen: miért probléma Magyarországon a reaktív felújítási protokoll elterjedtsége, hogy miért probléma az építőipari árak elszállása, s hogy miért jönnek be ebbe a képbe a bankok  - el kell indítani a fenti videót.