A Burgundia utcai épületében tartotta központi tanévnyitó ünnepségét a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) szeptember 4-én, ahol Papp László, a város polgármestere elmondta: Debrecen az elmúlt években az ország egyik legnagyobb gazdasági növekedését produkálta, de a következő évek is számtalan lehetőséget és kihívást kínálnak – adott hírt róla a Haon.
„Nagyon sok lehetőség nyílik meg a diákok számára is, és nem csak a járműipar területén. A tanulók a város fejlődésének legfontosabb erőforrásai.”
Szeretnénk, hogy később is itt maradjanak. Debrecen nem a vendégmunkásokkal képzeli a saját gazdaságának fejlesztését. Akik ha itt is vannak, besegítenek, az csak átmeneti megoldás. Az organikus fejlődés csak akkor elképzelhető, ha a DSZC által képzett diákok adják a munkaerőpiac gerincét. Ez a célkitűzésünk
– emelte ki Papp László.
Szilágy Sándor, a DSZC főigazgatója elmondta, az őszi időszak programjainak fókuszában a leendő kilencedikesek bevonása lesz. Idén 1700 diák kezdte meg a 9. évfolyamot, 18 ágazatban.
A jövőben is szeretnénk növelni az új diákjaink számát, ezért is döntöttünk két kollégium átvételéről, valamint épül egy saját kollégiumunk is
– emelte ki.
Hozzátette: szeptember 18-tól kezdi meg képzését a BMW debreceni oktatási központjában az a száz diák, akiket az előző tanév során választott ki a német autógyártó cég a DSZC intézményeiből.
Hét plusz egy hit és tévhit az ázsiai vendégmunkásokról (2. rész)
Mennyi ideig készülnek a magyar valóságra az ázsiai vendégmunkások? Le tudnak, egyáltalán le akarnak-e telepedni mondjuk Zuglóban? Illetve mit lehet kezdeni a politikai támadásokkal? Cikksorozatunk második részében többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Berobbantották a kínaiak a szegedi ingatlanpiacot

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt
