Idén tavasszal, május elsején MBH néven jött létre Magyarország második legnagyobb pénzintézete az MKB Bank, a Budapest Bank és a Takarékbank egyesülésével, és a fúzió bejelentésekor Ginzer Ildikó standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettes bejelentette, hogy az egyesült fiókhálózat nem kevesebb, mint félezer egységet számlál.
A nagy átalakulás óta bő fél év telt el, és a bankvezető a minap egy szakmai konferencián számolt be a fúzió eredményeiről.
Hegymenetbe kapcsoltak
A rendezvényen Ginzer Ildikó a világot sújtó polikrízis idején történt pénzintézeti egyesülés részleteit elemezte, és bár előadásának címe „Satufék helyett motorfék” volt, ezt a fordulatot úgy helyesbítette, hogy valójában az MBH Bank nem fékezett, hanem immár hegymenetbe kapcsolt.
A polikrízis
Ez a viszonylag új gazdasági fogalom egyre gyakrabban hangzik el az elemzésekben, olyannyira, hogy a kifejezést a Financial Timesban idén az év szavává választották. A polikrízis fogalmát eredetileg a 90-es években két francia társadalomtudós, Edgar Morin és Anne Brigitte Kern alkotta meg, majd 2022-es berobbanása előtt Jean-Claude Juncker is használta már egy 2018-as beszédében. A polikrízis arra utal, hogy évek óta a válságdiskurzus határozza meg az emberiség mindennapjait, miszerint újabb és újabb fenyegető veszélyek és uralhatatlannak tűnő kihívások leselkednek, úgy mint például a klímaváltozás, a koronavírus-világjárvány, az orosz–ukrán, illetve újabban az izraeli háború, valamint az ezek nyomán kialakult energiaválság, az infláció és az elszabadult élelmiszerárak. A polikrízis azért alkalmas megnevezés, mert használatával úgy lehet egyszerre többféle kihívásról beszélni, hogy közben nem kell kiemelni egyetlen konkrét válságelemet.A banki vezető az elmúlt fél év történéseinek intenzitását úgy élte meg, mintha három év lett volna. Azt mondta, rengeteg rekord volt ebben a folyamatban, hiszen nem csak Magyarországon, de egész Európában nem történt még ehhez hasonló nagyságrendű bankfúzió.
Az MBH Banknak jelenleg 2 millió lakossági, vállalati és intézményi ügyfele van, és a pénzintézet az ügyfelek kiszolgálása érdekében közel tízezer főt foglalkoztat, vagyis a fúzió jogi, technológiai, márkaépítési és vállalati kultúra tekintetben is hatalmas kihívást jelentett.
A fúzió nem ért véget, csak elkezdődött
A pénzintézet standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese a kollégáinak azt szokta mondani, hogy
A fúzió nem május elsején ért véget, hanem igazából akkor kezdődött.
Ugyanis az összeolvadás mellett legalább annyira fontos volt a bank folyamatos építése, tehát ezért fogalmazott úgy, hogy szó sincs fékezésről, mert valójában hegymenetbe kapcsoltak. Az elmúlt fél évük arról szólt, hogy miként fókuszálnak a digitalizációra, hogyan hozzák be a működésbe az olyan új technológiákat, mint amilyen például a mesterséges intelligencia, illetve hogyan tudják a lehető legmegfelelőbben megszólítani a korosztályában, bankolási szokásaiban és földrajzi elhelyezkedésében egyaránt elképesztően széles ügyfélkörüket.
Az ügyfelek megtalálták az új bankot
Nagyon intenzív átalakítás folyik a banknál, ami párhuzamosan egy belső és egy külső építkezést is jelent, és Ginzer Ildikó úgy vélekedett, hogy mivel közel 500 bankfiókból áll a hálózatuk, és ezzel a legnagyobbak Magyarországon, kijelenthető, hogy az ügyfelek 95 százalékához
AZ MBH BANK ÁLL FIZIKAILAG LEGKÖZELEBB.
Arról is beszélt, hogy az ügyfelek elégedettsége érdekében megkezdték a fiókhálózatuk teljes megújítását, és terveik szerint évente 40-50 egységet modernizálnak a következő időszakban.
A megújulás azonban nemcsak a belső elrendezésre, a színekre és az arculati elemek átalakítására vonatkozik, hanem az MBH Bank működésében újfajta digitális elemek is megjelennek
– fogalmazott.
A bankok pénzügyi helyzete most kiváló
A bankszektort általánosságban érintő gazdasági mechanizmusokról Ginzer Ildikó úgy vélekedett, hogy nagyon eltérő típusú folyamatok zajlanak most, mint a megelőző válságidőszakokban. Például a 2008-as gazdasági válság idején a likviditási- és tőkeproblémákkal küzdő bankszektor abszolút behúzta a féket, vagyis éppen a banki oldalról érkezett az a visszahúzó erő, ami akadályozta a hitelezést, és ezáltal a gazdasági növekedés lassulására is hatással volt.
Ezzel ellentétben most nem ez a helyzet
– jelentette ki.
Ha megnézzük a hazai bankszektort, azt látjuk, hogy a pénzintézetek kiváló tőke és likviditási helyzettel bírnak, viszont a kereslet oldaláról tapasztalható most jelentős csökkenés a lakossági, illetve a mikro- és kisvállalkozói ügyfélkör esetében egyaránt.
Az ügyfelek többsége az elmúlt időszakban visszafogta a költekezését és a hosszabb távú beruházásait, mint például az ingatlanvásárlást. A jelzálogpiac például kétharmadával csökkent Magyarországon az előző év első félévéhez viszonyítva.”
Ebben a csökkent keresleti időszakban a bankok arra törekednek, hogy próbáljanak minél több forrást arra felhasználni, hogy saját működésüket, folyamataikat és ezáltal az ügyfélélményt javítsák – mondta Ginzer Ildikó, az MBH Bank standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!