A Henkel Magyarország Kft. körösladányi gyárában akár heti 68 munkaórára is kötelezhetik a dolgozókat - írja a Portfolio birtokába került dokumentumokra hivatkozva. Egy megállapodás alapján - amit a szakszervezet is aláírt - három hónapos munkaidőkeret vezettek be, ami jövő januártól kezdődik. Az időtartam legfeljebb 12 hónap lehet.
Félelmetes, hogy ehhez még a rabszolgatörvény sem kellett - kommentálta a gazdasági portál kérdésére a 68 órás munkahét lehetőségét Dávid Ferenc a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének volt főtitkára. Szerinte ez is mutatja, hogy a Munka Törvénykönyvének jelenlegi keretei már most is kiszolgáltatott helyzetbe hozzák a munkavállalókat.
A Henkel Magyarország Kft. szerint a gyári szakszervezettel kötött megállapodás a Munka Törvénykönyvének megfelelően lehetővé teszi az egyenlőtlen munkabeosztást és a hat nap munkavégzést.
Dávid Ferenc az ATV-ben beszélt arról először, hogy például egy 4500 fős településen nincs túl sok lehetőségük a dolgozóknak arra, hogy máshová menjenek dolgozni, ha úgy gondolják, hogy a munkáltatójuk túl akarja hajtani őket.
A Portfoliónak nyilatkozva hozzátette ehhez, hogy a 400 túlórát lehetővé tevő törvény még nehezebb helyzetbe hozza majd a dolgozókat. Várhatóan számos vállalat rendeli majd el a túlmunkát a fokozódó munkaerőhiány miatt, amely még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza a munkavállalókat.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet