A legfrissebb adatok szerint 2022-ben 70 ezer magyar betegnél diagnosztizáltak daganatos betegséget, 2021-ben 30 593-an haltak meg rákban, mondta Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgatója a Magyar Rákellenes Liga konferenciáján.
Élete során minden harmadik magyar embernél rosszindulatú daganat alakul ki. Ez a második leggyakoribb halálok a szív-és érrendszeri betegségek után, mondta az OOI főigazgatója. Az összes halálozás 25 százalékának oka rák, minden negyedik embert rosszindulatú daganat miatt veszítünk el.
A koronavírus-járvány idején:
- 2020-ban 67 ezer új rákbeteget diagnosztizáltak,
- 2019-ben pedig 75 ezer új daganatos beteget rögzítettek a rákregiszterekben.
Kevesebb a rákhalál
A szakember szerint jó hír, hogy a férfiaknál 11 százalékkal, a nőknél 6 százalékkal csökkent az elmúlt tíz évben a daganatos halálozás. Ugyanakkor kitért arra is, hogy évről évre emelkedik a nők körében az új tüdőrákos betegek száma és a halálozási rátája is. Példaként említette: 2014 óta, a férfiaknál 10 százalékkal csökkent a dohányosok száma, és az utóbbi tíz évben stagnál a férfi tüdőrákos betegek száma is, 6500 körül alakul évente.
A nőknél viszont tíz év alatt ezerrel több tüdőrákos esetet diagnosztizáltak fel.
Ha nem vigyáznak a hölgyek, akkor be fogják érni a férfiakat a tüdőrákos halálozásban is. Magyarországon évente 33 ezren halnak meg rákban közülük 9 ezren tüdőrákban, sorolta a OOI főigazgatója.
Amikor valakinél felfedezik a tüdőrákot, a betegek 60 százalékánál már szóba sem jöhet a műtét, mert olyan késői stádiumban diagnosztizálják a betegséget, ugyanis nagyon kevesen járnak szűrővizsgálatokra.
Keveset költünk a daganatos betegekre
Jelentősen kevesebbet, az uniós átlag 69 százalékát költi Magyarország a daganatos betegekre – ez derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által készített rákbetegekkel kapcsolatos Magyarországról készült országjelentéséből.
Magyarország változatlanul vezeti az európai rákstatisztikát, továbbra is sokan dohányoznak, az alkoholfogyasztásban is az átlag felett vagyunk, valamint rengeteg a túlsúlyos is. Az OECD adatok szerint Magyarországon a rákos megbetegedések gyakorisága és mortalitása (halálozási arányszám) is az uniós átlagot meghaladja. 2019–ben százezer főre 328 rákhalál jutott, míg az uniós átlag 247 haláleset volt. Ezzel az adattal egyébként az OECD ábrája szerint is Magyarország a legrosszabb helyen végzett az EU-ban.
Magyarországon a daganatos betegségekkel kapcsolatos összes költést 2018-ban 1372 millió euróra becsülték. A magyar egészségügyi kassza a daganatos betegekre személyenként 226 eurót költött, míg az uniós országokban betegenként ez az összeg elérte a 326 eurót is - derül ki az OECD adataiból.
Polgár Csaba szerint az európai uniós stratégia és a nemzeti rákellenes program célja is az, hogy a daganatos halálozások aránya 2030-ig 10 százalékkal csökkenjen.
2023-ban legfontosabb célok között említette:
- hogy a méhnyakrák szűrésnél át kell térni a HPV kimutatására;
- 75 éves korig ki kell terjeszteni a mellrákszűrést;
- valamint a vastagbél rákszűrésnél emelni kell a részvételi arányt, hiszen a célcsoport alig 15 százaléka veszi csak igénybe a népegészségügyi szűrővizsgálatot – állítja az OOI főigazgatója.
Polgár Csaba szerint érdemes lenne az egészségügyi kormányzatnak megfontolni újabb szűrőprogramok bevezetését. Utalt a dohányosok esetében az alacsony dózisú kontraszt nélküli CT-szűrés bevezetésére, valamint a férfiaknál a prosztata szűréskor az emelkedett PSA-érték esetében egy célzott MRI-vizsgálat elvégzésre is.
Rohamosan nő a tüdőrákos nők száma
Világszerte több mint kétmillió embernél diagnosztizálnak tüdőrákot, a betegek nagy része, évente 1,8 millióan életüket is vesztik, a daganatos betegségeket magas fatalitási ráta jellemzi, mondta Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója.
Hasonlóak a magyar statisztikai adatok is, évente tízezer magyar betegszik meg tüdőrákban és 8 ezren bele is halnak a betegségbe. Kiemelte: a férfiak körében is a leggyakoribb halálok és rohamosan nő a nők körében is a tüdődaganatos betegek száma.
Magyarországon a daganatos halálozások egyharmada megelőzhető lett volna, mondta Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos. Fontos, hogy a lakosság minél nagyobb arányban jelenjen meg szűrővizsgálatokon, ez egy kulcskérdés, mert hetven százalék fölötti megjelenés esetén komoly eredményeket lehet elérni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!