A felújított okostelefonok és  tabletek mellett két új kategóriát, az okosórák és notebookok árusítását és felújítását is bevezeti a Rejoy.hu. A környezettudatos cég a termékeivel 7 tonnával kevesebb szén-dioxid (CO2) kibocsátást ígér, ami 63 százalékkal kevesebb CO2 kibocsátást jelent, mint egy új készülék előállításának környezetterhelése.

Már több mint 400 ezren vásároltak vagy adtak el készüléket az online felületen, jellemzően az emberek 2-2,5 évente cserélik le a készülékeiket. Az anyacéget, a Flip Technologiest három huszonéves vállalkozó alapította Romániában 2019 év végén. Magyarországra két éve törtek be, eleinte startup cégként működtek.

Jelenleg Romániában, Magyarországon, Bulgáriában és Görögországban vannak jelen. A több mint 250 alkalmazottból 153 szerviztechnikus.

A cégcsoport teljes, négy országban elért árbevétele a 2021-es 5,2 milliárd forint után, 2022-ben 15,3 milliárd forintra, 2023-ban pedig már 22,5 milliárd forintra emelkedett.

Organikus fejlődés

Négy top időszak van a cég életében, a black friday, a karácsony, a szeptemberi iskolakezdési időszak és a nyár eleje, amikor egy-egy nyaralás előtt a vásárlók rájönnek, hogy kicsi a telefonjuk tárhelye és nem tudnak majd jó tengerparti fotókat készíteni, ezért egy nagyobb tárhellyel rendelkező készülékre váltanak.

Példaként kiemelte: tavaly a fekete péntek négy napja alatt egy hónapnyi nagyságrendű forgalmat realizáltak a  négy piacon együttvéve.

A Románián kívüli piacaink már több mint 35 százalékát adják a teljes forgalomnak

– mondta az Economxnak Blaumann Bence, a Rejoy.hu ügyvezető igazgatója.

A kosárértékkel kapcsolatban megjegyezte, hogy a vásárlók éves szinten 25 százalékkal többet szánnak egy-egy készülékre. 

Az átlagos havi eszközforgalom cégcsoport szinten már több tízezres nagyságrendű, amelybe az eladott és a felhasználóktól megvásárolt készülékek is benne vannak. A csúcsidőszaknak számító idei black friday és karácsonyi szezonban pedig mintegy tízezer készülék eladásával számol a Rejoy, ebből Magyarországon nagyságrendileg havonta háromezer készüléket adnak el vagy vásárolnak meg, sorolta az ügyvezető.  

Kép: Rejoy.hu

Van még min dolgozzunk azért, mert fontos célkitűzés, hogy aki nálunk vásárol, az majd nálunk is cserélje le a készülékét. A készülékekre alapvetően két év garancia van, az ügyfél elégedettség magas. A vadonatúj termékek esetén a garanciaidőn belül javításra szoruló készülékek aránya 0,8-1,6 százalék között van, ehhez nagyon közel van a Rejoy garanciális eseteinek aránya is. A készülékeket minden esetben Romániában javítják, általában egy héten belül visszakapják a használók az eszközöket. A garanciális ügyintézést igénylő esetek száma 40 százalékkal csökkent az elmúlt egy évben.

Úgy fogalmazott az ügyvezető: az a részünkről egy gáláns gesztus és a bizalmunk egyik alappilére is, hogy egy olyan készülékre, aminek már két-három éve lejárt a gyártói garanciája, mi további két- vagy előfordul, hogy három év garanciát is vállalunk.

A szervizben van egy AI technológiát használó robot is, mondta Blaumann Bence. A csőszerű átvizsgáló rendszer, amin áthalad a készülék, képeket készít és azonosítja az alap, gyári bontatlan terméktől eltérő nyomokat, felgyorsítva a beérkező készülékek külső állapot szerint besorolását.

Az elmúlt két évben jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, a  társaság napi 800 készüléket képes a laborjában megjavítani. Megtudtuk, hogy a hazai vásárlóknak eladott készülékeik 70-80 százaléka  Apple termék. A magyar vevők között nagyon népszerűek a tabletek és az okosórák is. Már az eladások 15 százalékát ezek az új termékkategóriák teszik ki.

A készülékek uniós országokból származnak, a december végén hatályba lépő új uniós szabályok betartása mellett a cég továbbra is stabil készletet tud majd kínálni azokból az utóbbi években megjelent, különösen népszerű telefonokból, amelyeket még nem USB-C csatlakozóval szereltek fel, ugyanakkor a belső hardverük egyébiránt fejlett, így még éveken át jól használhatók, tette hozzá az ügyvezető.