A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
− Drasztikusan csökkent az idén felsőoktatási intézménybe felvételizők száma az előző és az azt megelőző évhez képest: míg 2013-ban jóval százezer alá esett a diplomára vágyók száma, tavaly még 110 ezren, 2011-ben pedig 141 ezren adták be a jelentkezési lapot. Mi áll a háttérben?
− Ez összetett kérdés. A tünet egyrészt magyarázható demográfiai okokkal: egyre kevesebb a fiatal. Az elmúlt hónapok hullámcsapásszerű változásai sem voltak jó hatással a felsőoktatási ágazat presztízsére: a legtöbb hír azt sugallta, hogy a továbbtanulás drága, nincs elég kapacitás. Sok szakon emelt szintű érettségit követelnek a felvételizőktől. A másod- vagy harmaddiplomások pedig már csak önköltségen folytathatják tanulmányaikat. Ez az a négy ok, amiért a 95 ezer felvételiző (akikből idén 85 ezren érettségiznek) az elmúlt évekhez képest kevésbé preferálja az egyetemi és főiskolai továbbtanulást. Azt nem tudom, hogy az okok milyen arányban járulnak hozzá a fiatalok eltántorításához, de attól tartok, hogy tendenciózus folyamat van kialakulóban.
Már nem a bekerülés a kunszt
− A hallgatói szerződésről nyilatkozatnak átkeresztelt magánjogi dokumentum mennyiben járulhatott hozzá a felvételizők számának radikális csökkenéséhez?
− Talán nem is a hallgatói nyilatkozat tántorította el a potenciális hallgatókat, hanem a szerződésről szóló nyilatkozat- és véleménydömping. Nyolc héttel ezelőtt még az ELTE tanára voltam. E tisztségemben is meglepett az információk torzulása, ami a szülőket és a gyerekeket is kedvezőtlenül befolyásolta, és sok esetben megtévesztette. Ha csak a december óta napvilágra került híreket nézzük, ezek már önmagukban elegendőek voltak ahhoz, hogy a szülőkben és a diákokban teljes káoszt okozzon. Ez engem személy szerint is nagyon bánt, pedig számos egyéb eszközzel próbáltuk bizonyítani, hogy nem "röghöz" kötésről szól a szerződés.
A visszafizetésre rendelkezésre álló idő alatt a diplomás szabadon mozoghat, külföldön vállalhat munkát, akár a diplomaszerzést követően azonnal. A visszafizetés csak arra vonatkozik, aki 20 éven belül nem tölt magyarországi munkavállalással a képzése időtartamának megfelelő időt. Ráadásul nem kis gesztust gyakorolt az oktatási kormányzat azzal, hogy 240 pontban határozta meg a felvételi ponthatárt. Az egyetemi bekerülés tehát nem nagy kunszt, a benn maradás már sokkal inkább.
− A 240 pont valóban alacsony, e gesztussal azonban nem tolták át a felelősséget az intézményekre azzal a céllal, hogy ők rostálják a diákokat?
− Nem hiszem. Az alacsony ponthatárral a felelősséget és a lehetőséget is a hallgatókra toltuk át. Így senkit nem zártunk ki a felsőoktatásból, viszont az egyetemisták, főiskolások megtapasztalhatják, milyen kemény munka és tanulás kell ahhoz, hogy tanulmányaikat folytatni tudják. Az egyetem azért már nem felelős, ha valaki nem tud teljesíteni. Emiatt is mondtam, hogy a 240-es ponthatár egy gesztus. Most minden családnak van választási lehetősége: a szülők egyrészt támogathatják az egyetemre készülő gyereküket, bárki felveheti a Diákhitel2-t − amely még a külföldi diákok szerint is rendkívül kedvező − és állami ösztöndíjra is lehet pályázni. Utóbbihoz mi csak azt a feltételt támasztjuk, hogy a diploma megszerzését követően az itteni közösség javára, a támogatott időtartamot 20 éven belül magyarországi munkaviszonyban töltse a hallgató, ellenkező esetben visszafizeti az állami ösztöndíjat. A tudományban, az oktatásban és a művészetekben nem érvényesül a demokrácia. Itt a teljesítmény számít. A gyerekek többsége most először szembesül azzal, hogy az a teljesítmény, amelyet a közép- és általános iskolában produkált, nem feltétlenül elég a felsőoktatásban.
− Van jelentősége annak, hogy a hallgatói szerződést átkeresztelték nyilatkozatra? Hogyan fogják behajtani az állami ösztöndíj összegét azoktól a diákoktól, akik igénybe vették a támogatást, de a diploma megszerzése után mégis külföldre mennek dolgozni?
− Nem hiszem, hogy ez általános jelenség lesz. Az állami ösztöndíjat az EU országaiban adóként lehet behajtani. A társadalmi mobilitásra a magyarok amúgy is kevésbé hajlandóak. A Magyar Tudomány nevű lap márciusban közzétett kutatásából kiderül, hogy az elmúlt pár évben a végzett hallgatók mindössze 5 százaléka vándorolt külföldre. Az átkeresztelésnek tartalmi jelentősége nincs.
− A Napi Gazdaság információi viszont ezt az 5 százalékot nem igazolják vissza, legalábbis a jövőképet illetően. Több olyan budapesti "elitgimnáziumról" tudunk, ahol az idén érettségizők 90-95 százaléka már most külföldi egyetemekre készül, sőt többségük már hallgatói szerződést is aláírt.
− Ez valóban érdekes. A külföldi egyetemekről érkező ajánlathoz azonban rendkívül tehetségesnek kell lennei az érettségiző diáknak: diákolimpiákon, tanulmányi versenyeken első, második, harmadik helyezést elért tanulók részesülnek olyan "kegyben", hogy külföldi egyetemtől kapjanak ajánlatot. A többieknél a szülők állják a megélhetés költségeit. Skóciában, Ausztriában, Svédországban valóban több intézményben nem kell tandíjat fizetni, a lakhatás és egyéb járulékos költségeket viszont többnyire a szülők állják. Láttam olyan statisztikákat is, melyek szerint a külföldi egyetemeken több külföldi folytat tanulmányokat, mint hazai diák. Ilyen név és elismerés nélküli egyetemekre felesleges jelentkezni, hiszen az oklevelük is annyit ér, amennyit maga az intézmény.
A cél a kétszázadik hely környéke
− Magyarországon viszont valóban nívós egyetemek is vannak: több ezer külföldi diák tanul nálunk. Ezt bizonyítja a több száz norvég, német, iráni orvostanhallgató. Ez a korábbi felsőoktatási stratégiák sikerére vezethető vissza? Vagy valóban szükség van az új koncepcióra? Csak a rendszerváltás óta öt koncepciót dolgoztak ki és léptettek életbe.
− Mindenképp szükség van az új felsőoktatási stratégiára. A kialakítására egy évünk van. Az a cél, hogy a felsőoktatásban a minőség elve érvényesüljön a korábbi mennyiségi dominancia után. Ennek eredményeként a diplomának ismét lenne presztízse, ami két ciklus múlva érződik, azaz, ahol hároméves a kurzus, ott hat év múlva, ahol öt év, ott tíz év múlva. A koncepció kidolgozásában és a gyakorlati alkalmazásában számítunk a Magyar Rektori Konferencia (MRK) és Felsőoktatási Kerekasztal részvételére is. Az elmúlt harminc évben egymást érték a felsőoktatási reformok: nagy reform, kis reform, átalakítás, módosítás. Ezekben a vezérelv általában a mennyiség, az összevonások, integráció irányába mutatott. A kilencvenes években például rendkívül szerencsétlen módon eltolódott az oktatói és hallgatói arány: a kutatók előadókként oktattak, a tanárok pedig nem a saját tantárgyaikat tanították, mert nem volt rá idejük. A normatív támogatás szintén a mennyiségi elvre helyezte a hangsúlyt.
Célunk, hogy a nagy tudományegyetemek a világranglistán 200−250. közötti helyezést érjenek el; ehhez tisztázni kell, hogy mi a felsőoktatás küldetése. Hiszek az oktatás-kutatás autonómiájában, vagyis az állam nem kívánja megszüntetni a főiskolákat vagy az egyetemi szakokat, de ha azok nem életképesek, azaz nem igazolja vissza a közösség, hogy szükség van rájuk, akkor miért kell működtetni ezeket? A felsőoktatási intézményeket külön kategóriákra kell osztani: tudományegyetemekre, szakegyetemekre és szakfőiskolákra, valamint amerikai mintára közösségi főiskolákra. Utóbbiak inkább felsőoktatási szakképzési intézmények lesznek, amelyek egy-egy térség gazdasági igényeit elégítik ki: ahol agrár szakemberekre van szükség, ott agrár szakembereket képeznek, ahol egészségügyben dolgozókra, ott pedig azokat. Az igények felmérése azonban már nem a minisztérium feladata: a régió polgármestereinek, nagy beruházóinak kell tudniuk, hogy mire van szükség. Az állam megadja ehhez a kellő támogatást. Úgy is mondhatnám, hogy a mentőövet bedobjuk, de hogy ki és melyik partra úszik ki, az már a menekült feladata.
− Az idén 181 milliárd forint jut a felsőoktatásra a központi költségvetésből, a teljes büdzsé 490 milliárd forintot tesz ki. Hogyan?
− A korábbi szokásrendnek megfelelően osztottunk szét 123 milliárd forintot az egyetemek, főiskolák között. A 181 és a 123 milliárd közötti 58 milliárdot célzottan biztosítjuk. A félresikerült ppp-projektekhez 27 milliárdot folyósítottunk, és tízmilliárdot kaptak azok az intézmények, amelyek ellehetetlenültek és banki inkasszó terheli a számlájukat, újabb tízmilliárd jutott a pályázatok önrészére, és 11 milliárd biztosítja az úgynevezett struktúraváltást azon iskoláknál, amelyek ezt a feladatot magukra vállalták. Az állami támogatáson kívül az egyetemek saját bevételeikkel is számolhatnak, amelyeket a sikeres pályázatokból, innovációkból keresnek meg. Ezt figyelembe véve már 490 milliárd forintról beszélünk.
Jöhet a nagyobb fluktuáció
− A kiemelt kutatóegyetemeknek szánt célzott támogatásokat sokan már-már szitokszóként emlegetik, hiszen több intézménynek mindennapos megélhetési és működési gondja van, a pénzt mégsem fordíthatják magukra.
− Az indirekt támogatás az államit tehermentesíti, amelynek felhasználásához, elosztásához viszont kancellárra van szükség. Amikor rektor lettem, az ELTE TTK 25 milliárd forintot kapott az államtól, ennek felhasználása óriási feladatot jelentett számomra. Az összeg folyósítása időben egybeesett a lágymányosi fejlesztésekkel, ami világossá tette számomra, hogy a Heidelbergi Egyetem mintájára megfelelő szaktudású gazdasági szakértőre van szükség. A kancellár alkalmazása a második világháborúig általános és bevett szokás volt Európa-szerte: a rektor a tudománnyal és az oktatással foglalkozott, a kancellár asztalára a gazdasági ügyek tartoztak. A kancellárok alkalmazását nem a rektorok ellenében pártolom. Előbbi egy olyan jól felkészült, a gazdasági életben − ezen belül is az államigazgatásban, az EU-s pályáztatási rendszerben − jártas szakember, aki kifejezetten a felsőoktatási intézmények gazdasági igazgatására specializálódott. Az egy általános téveszme, hogy a kancellár az állam képviselője, és komisszárként rátelepszik az intézményre. A rektor és a kancellár viszonyát a gróf úr és a jószágigazgatóéhoz tudnám leginkább hasonlítani.
− Van-e már elképzelése, javaslata a felsőoktatás 2014-es központi költségvetési támogatásáról? Folyosói pletykák arról szólnak, hogy vannak már ugyan körvonalazódó tervek, de csak 2014 áprilisáig, a választásokig.
− Fő iránymutatásként azt kell meghatározni, hogy mire és milyen arányban kell a pénz. Valószínűnek tartom, hogy a jövő évi büdzsé az ideihez hasonló alapokon nyugszik majd, azaz kiinduló összegként 180 milliárdban becsülném meg, amelynek elosztása viszont eltér az elmúlt húsz év gyakorlatától. A kutatóegyetemek például biztosan külön elbírálásban részesülnek. A pénz okos felhasználásához szaktisztításra is szükség lesz, vagyis a párhuzamosságok kiszűrésére.
− A szerkezettisztítás bizonyára elbocsátásokat eredményez...
− Magyarországon mindig egyből erre gondolnak.
− Ha bezárnak egy egyetemi szakot, akkor megszűnik az ott oktató tanárok, technikai személyzet állása.
− Minden intézményben tisztázni kell, mire van igény. Az elbocsátás helyett szerencsésebb a fluktuáció szó használata. Egy intézmény oktatói szerkezete folyamatosan változik. Tanárok nyugdíjba mennek vagy elhívják őket másik iskolába, újak jönnek, új szakok jönnek, régi feleslegesek elmennek. Ez is biztosítja a felsőoktatás folyamatos megújulását és minőségét.