A kerületi és a fővárosi szociális támogatások nem zárják ki egymást, ha valaki mindkettőre jogosult, akkor mindkettőt meg is kaphatja - közölte Karácsony Gergely főpolgármester.
A III. kerületi önkormányzat havi 10 ezer forintos rezsitámogatást vezet be, amely mellé igényelhető a fővárosi éves 48 ezer forint is. (Az utóbbi támogatást a létminimumnál kevesebbet kapó nyugdíjasok, a rászoruló gyermekesek, az ápolási díjon levők és egyéb nehéz helyzetben lévő családok igényelhetik októbertől.)
A III. kerület szociális ügyfélszolgálatán mindkét támogatási forma elérhető lesz október 1-jétől - írta Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere a Facebook-oldalán. Novembertől márciusig havi 10 ezer forint támogatásban részesülhetnek azok a III. kerületiek, akiknek az egy főre jutó havi átlagjövedelme nem éri el a 120 ezer forintot. Egyedül élők esetén az egy főre jutó jövedelem határa 140 ezer forint.
Ezen felül új támogatási formaként egyszeri rezsitámogatásban részesülhetnek azok, akik nem tudják kifizetni a rezsijüket. Ez jövedelemhatártól függetlenül igényelhető - közölte a polgármester.
Ideje van a szolidaritásnak
Az önkormányzatok nagyon nehéz helyzetben vannak, de ezt nem tekinthetjük kibúvónak arra, hogy ne segítsünk olyanokon, akik talán még nálunk is jobban megszenvedik a válságos időket. Amíg talpon vagyunk, addig azt tesszük, ami helyes, például megélhetési- és energiaválság idején segítünk a rászorulókon, mert a „Budapest veled van" nem csupán egy szlogen - írta a főpolgármester a Facebook-oldalán.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Óriási támogatást kapnak a nyugdíjasok, ebből szépíthetik a házukat

Járványügyi vészhelyzet Szlovákiában, bevetik a katonaságot
