Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Rheinmetall új gyárának alapkőletételén Szegeden arról beszélt, hogy a német céget elsősorban mint védelmi ipari befektetőt ismertük meg, ezért is fontos, hogy az új gyár ugyan kötődik a védelmi iparhoz, de attól független. A háromszáz új munkahelyet teremtő új üzemben az elektromobilitás és a hidrogénüzemű járművek számára gyártanak majd eszközöket.
Az új gyár Európa egyik meghatározó kutatás-fejlesztési projektje lesz a honvédelmi miniszter szerint. A magyar állam a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) keresztül és fontos infrastrukturális beruházásokkal járul hozzá az új gyár kialakításához.
Christoph Müller, a Rheinmetall Power Systems divízióvezetője elmondta, a szegedi lesz a cégcsoport első hibrid telephelye, ahol a civil üzletág és a védelmi technológiai tevékenység egy fedél alatt zajlik.
Az ELI ALPS lézeres kutatóközpont mellett lévő 85 ezer négyzetméteres területen az első lépésben 15 ezer négyzetméteres üzem épül, amely háromszáz magasan képzett szakembernek ad munkát. A terület további lehetőségeket biztosít a bővítésére – közölte a szakember.
Szeged a zalaegerszegi harcjárműgyár, a várpalotai lőszergyár és ipari partnerével, a 4iG-vel létrehozott budapesti digitalizációs központ mellett a negyedik Rheinmetall-telephely lesz Magyarországon.
A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint a gyárat, amely a tervek szerint 2025 végén kezdi meg működését, 63 millió eurós beruházással alakítják ki.
A Rheinmetall szegedi telephelyén elsősorban az autóipar számára gyártanak termékeket, többek között elektromos alkatrészeket, például nanoszerkezetű konndenzátorokat, valamint a hidrogénmobilitásban és energiatermelésben használható eszközöket. A vállalat a Rheinmetall Electronic Solutions divíziója katonai üzletágának egyes termékeit is itt kívánja gyártani.
Új ragadozók érkeztek Magyarországra
Újabb nagymacskák tették be a lábukat az ország területére, de hamarosan még több érkezhet belőlük.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg