Harangozó Tamás, az MSZP képviselője fenntarthatatlannak és a botrányosnak nevezte, hogy két ügyben is mulasztásos alkotmánysértésben van az Országgyűlés, hiszen az Alkotmánybíróság (Ab) a választójogi törvény plakátokkal kapcsolatos szabályozása és a rokkantnyugdíjasokat érintő törvény esetében is jogalkotásra kötelezte a parlamentet.
A rokkantnyugdíjasok ügyében az Ab úgy döntött, hogy idén március végéig kell felülvizsgálni a rokkantellátás átalakítását, ugyanakkor a kormány őszi jogalkotási tervében sincs benne ez a téma.
A rokkantellátás átalakításával a kormány tízezreket hozott kezelhetetlen, embertelen helyzetbe. Harangozó Tamás arra szólította fel a kormányt és a fideszes többséget, hogy még az ősszel nyújtsa be javaslatait a fenti témákban.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta: a rokkantnyugdíjak esetében az Ab írta elő, hogy bizonyos részletszabályokat fogalmazzon meg a kormány. Azonban Rétvári szerint ez elég nehéz jogi feladat, mert arra kötelez, hogy olyan szabályokat hozzanak létre, amelyek alapján egy orvos megállapíthatja, hogy 3 vagy 4 éve mennyire volt munkaképes állapotban valaki.
A rendszer átalakítása óta 40 százalékkal emelkedett a megváltozott munkaképességűek között a munkavállalás, ami a járulékkedvezménynek is köszönhető. Ha az valósulna meg, amit az MSZP kér, akkor 40 ezer embernek elvennék a munkáját és visszaküldenék a segélyek világába - tette hozzá Rétvári.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Vége lehet a nagy Trump-zuhanásnak, egyelőre

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Rábólintott Putyin: jöhet a tengeri tűzszünet, de engedni kell a szankciókból
