A tanulmány ugyan csak ma reggel jelent meg a Látószög blogon, de az MTV már tegnap délután szemlézte, majd ma reggel a teljes esettanulmányt közölte a hirado.hu.
Annak, aki nem szeretné végigolvasni a hosszú, de élvezetes írást, az Index összefoglalta:
Kapcsolódó
- Soros kevés pénzt költ, de ezzel emberek tömegeit mozgósítja és manipulálja arra, hogy káoszt teremtsenek maguk körül.
- Barna emberekkel igázza le Európát, közben lokálisan aktivistákkal is gyengíti a központi hatalmat.
- Ebben közrejátszik a médiabirodalma is, az utánpótlást pedig a marxista keltetőben, a CEU-n képzi.
- Így lehet, hogy Soros "egy világbirodalmat gründölt össze" csupán azért, hogy a megbomlott világrendben saját pénzügyi érdekeit érvényesíthesse.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni