„Ha sikeres szeretnél lenni, akkor játssz az erősségekre” – mondta a jegybank alelnöke és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnöke a BÉT Legek eseményen.

A magyar tőzsde az ország erőssége, és azok a cégek, akik itt megjelennek szintén ide tartoznak. Ezt a siker meg kell becsülni egy olyan évtizedben, mint a 2020-as, hiszen az időszak a bizonytalanságé és a nagy átmeneteké.

„A világ már nem fog visszakerülni abba az állapotába, amibe 2019-ig voltunk”

– húzta alá a jegybank alelnöke, kiemelve, hogy négy trend alakítja napjaink gazdasági működését, ezek a következők:

  • demográfia,
  • adósság,
  • deglobalizáció,
  • és digitalizáció.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!