A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap Jasper von Altenbockum kommentárját közölte, amely szerint kétséges, hogy szankciókkal rá lehet-e kényszeríteni a kelet-európai uniós tagállamokat menekültkontingensek befogadására. Az Európai Bizottság lépése "nem könnyíti meg az újrakezdést az európai menekültpolitikában", a német kormány pedig "zsákutcába" jutott a dublini eljárás helyreállítására irányuló kísérletével - értékel a FAZ szerzője.
A FAZ a civil szervezetekre vonatkozó törvényről Reinhard Veser kommentárját tette közzé, amely szerint az orosz és a magyar szabályozásban közös pont, hogy a kormány bírálatát "hazaárulásnak bélyegzi". A szerző kifejtette: a külföldről kapott támogatás nyilvánossága "olcsó ürügy", hiszen a szervezeteknek eddig is be kellett számolniuk gazdálkodásukról, és a legrangosabb civil szervezetek maguktól is gondoskodnak az átláthatóságról.
Kapcsolódó
Szerinte a törvény "alávalósága" leginkább a "kísérőzenében" nyilvánul meg, amelyben "erősen összeesküvés-elméleti és antiszemita" hangok hallatszanak. A szélsőjobb régóta a "zsidó világ-összeesküvést" jelző kódként használja Soros György nevét. Ilyesmivel "rendes demokratikus politikusok nem játszanak", azonban a magyar miniszterelnök ezt teszi - vélekedett.
Betegnek nyilvánítva
A Süddeutsche Zeitung Cathrin Kahlweit kommentárját hozta le, amely szerint aki sokáig hallgatja Orbán Viktort, annak az az érzése támadhat, hogy a magyar kormányfő "a politikai autizmus egy ritka formájában szenved", ugyanis számára mindegy, hogy a másik oldal miként vezeti elő érveit, és nem számít, hogy elképzelései alapjogokat csorbítanak vagy emberi jogokat korlátoznak, nem hallgatja meg az ellenvetéseket, hanem mindig ugyanazt ismételgeti.
Erre példa szerinte a civil szervezetekre vonatkozó törvény, amellyel kapcsolatban Orbán számára mindegy, hogy a szervezetek eddig is átláthatóan működtek-e, hogy a demokráciában a kritikus hangok is fontosak, és hogy számos szervezet a budapesti vezetés által elhanyagolt kisebbségekkel foglalkozik. Neki az számít, hogy "egy ellenségről van szó, Sorosról", ezért mindent ennek a "harcnak" kell alárendelni - írta a Süddeutsche Zeitung szerzője, kiemelve, hogy mindez már-már "mániás vonásokat ölt", ezért helyes, hogy az "ellentársadalom felveszi a harcot".
Csak a pénzzel lehet hatni rá
A Spiegel Online hírportál Miként trükközte ki Orbán megint az EU-t címmel közölte Keno Verseck írását, amely szerint a kormányfő a civil szervezetekre vonatkozó törvénnyel szemben az EU-ból érkező bírálatokra "ismét bevált taktikájával" reagált. A médiatörvény, a bírák nyugdíjazása és az alaptörvény ügyében alkalmazott megoldással élve "néhány lényegtelen pontban engedett, de az eredeti szándékot megtartotta és érvényesítette".
Ez a "szalámitaktika" más új törvények, például a menekültügyi jogszabályok esetében is előkerülhet - írta a Spiegel Online szerzője. Egy kutató véleményét idézve hozzátette, hogy az EU jelenlegi szankciós eszköztára hatástalan, az uniós támogatások megvonása viszont hatásos lehet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!