Hagyományosan népszerű az október-novemberi időszakban a sütőtökfogyasztás. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara "tökkörképe" szerint évről évre egyre több sütőtök fogy; a boltok, árusok nagy többségben hazai árut kínálnak, ami zömmel a Tiszántúlon terem - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara sütőtök-kisokosából.
Magyarországon - a területalapú támogatási adatok szerint - mintegy 1800 hektáron termesztenek sütőtököt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legnagyobb a termőterület (közel 600 hektár), de Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-
Kapcsolódó
Zemplén megyében is 200 hektár fölött van. Az egyik híres, elterjedt hazai fajta a Nagydobosi, illetve jellemző még a Kiszombori, az Óvári hengeres és az Orange (sonkatök). Az import elhanyagolható, ezer tonna alatt volt az elmúlt években. A sütőtököket április végén, május elején vetik. Jól alkalmazkodó, köztes növényként is termeszthető, így akár a kukoricásban is megél, ugyanakkor nagy a hőigénye, érzékeny a fagyra, a gyökérzete kiterjedt.
A köznyelvben "sütőtöknek" hívott kabakosok az úgynevezett téli tökök: ezek azok, melyeket biológiai érettségükben szednek le, vagyis akkor, amikor a bennük levő magok szaporításra alkalmasak. Hazánkban a fogyasztás mennyisége évről évre lassan, de biztosan növekszik, és az őszi-téli hónapokra koncentrálódik. A sütőtök íze édes, textúrája kellemes. Formája és színe nagyon sokféle, lehet narancssárga és kerek, de akár hosszúkás vagy szögletes, kékes, zöld, szürke, fehér héjú. Beltartalmi értékét a nagy karotintartalom, C-vitamin- tartalom, a magas kalcium- és foszfortartalom adja, valamint magas szénhidráttartalma.
Ha szeletben vásárol valaki, figyelnie kell arra, hogy a húsa szép egységes narancsos színű legyen. Egészben vásárolva pedig arra kell ügyelni, hogy meglegyen a kocsánya. A felszeletelt sütőtököt tárolhatjuk a hűtő zöldséges rekeszében, fóliába csomagolva, de csak nagyon rövid ideig. Fogyaszthatjuk például sütve, krémlevesként, ivóléként, valamint a kicsik bébiételként; húsok mellé, párolva kiváló köret.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!