A Sycamore Gap Tree vagy más néven Robin Hood fa a felbecsülhetetlen történelmi örökségű Hadrianus-fal közvetlen közelében állt – vagyis állt egészen most péntek reggelig, amíg ki nem vágták. A vandalizmus áldozatául esett platánfát és környékét hagyományosan az Egyesült Királyság egyik legtöbbet fotózott helyszíneként tartják számon.
A fa a nevét onnan kapta, hogy szerepelt az 1991-es Robin Hood, a tolvajok fejedelme című, Kevin Costner főszereplésével készült filmben, majd a fa 2016-ban elnyerte az Év fája díjat Nagy-Britanniában.
A fa kivágásával kapcsolatban egy 16 éves fiút vettek őrizetbe, aki a SkyNews információi szerint együttműködik a hatóságokkal a nyomozásban.
Ez egy világhírű műemlék, amelynek megrongálása megdöbbenéssel vegyes dühöt és szomorúságot váltott ki mind a helyi közösségben, mind azon túl
– nyilatkozta Kevin Waring főfelügyelő, a Northumbria rendőrség munkatársa, aki hozzátette: a nyomozásnak egyelőre egy korai szakaszában járnak. A területet tulajdonló National Trust szintén döbbenetének és elkeseredettségének adott hangot az ügyben.
A szakértők elmondták: a fa közel 200 éves lehetett, amely fontos és ikonikus eleme volt a tájnak, éppen ezért sokat jelentett a helyi közösségnek, illetve mindazoknak, akik ellátogattak a környékre.
Nagy valószínűség szerint a kivágott fát már nem lehet megmenteni.


Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni