Leginkább az élelmiszerek, a drogériai és háztartási cikkek, az otthon, kert és barkács termékek, valamint a számítástechnikai eszközök iránt ugrott meg az online kereslet - derül ki, a GKI Digital és az Árukereső.hu friss kutatásából, mely a hazánkban működő webáruházak körében készült.
A koronavírus online kereskedelemre gyakorolt hatása közvetve már az év első negyedévében is érezhető volt, azonban a járvány hivatalos hazai megjelenését követően, 2020. második negyedévére vált igazán meghatározóvá. Ennek köszönhetően 2020 első félévének online forgalma 34,8 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakát, elérve a bruttó 355,1 milliárd forintos szintet - ezzel a mögöttünk álló időszak az elmúlt 5 év leggyorsabb növekedését hozta.
A félév eredményein belül az első negyedév 21 százalékos, míg a második negyedév önmagában is impozáns 47 százalékos bővülést produkált, ami jócskán meghaladja a GKI Digital korábbi - második negyedévre kalkulált - 34 százalékos bővüléssel számoló prognózisát.
Az online szektor látványos növekedését több termékkategória megnövekedett népszerűsége okozta. Bizonyos kategóriák online kereslete kifejezetten a járványhelyzet miatt lendült fel (élelmiszerek, tisztítószerek, vitaminok, gyógyszerek és egyéb FMCG termékek), míg más kategóriákban a digitális oktatás, távmunka okozott megnövekedett keresletet tavasszal (műszaki cikkek, laptopok, számítástechnikai kiegészítők).
Ahogy teltek a hetek, sorra jelentek meg újabb és újabb igények: az otthonléthez kapcsolódó bútorok, kényelmes ruházat, lakásfelújításhoz, kertrendezéshez szükséges eszközök, valamint sportszerek forgalma nőtt meg.

Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban