A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerint bizonyított az új szakképzési rendszer, miután az volt a kormányzati cél, hogy rugalmasabbá és gyakorlatiasabbá váljon a rendszer – szerepel a KIM pénteki közleményében.
2020 júliusában a kormány átlagosan 30 százalékkal emelte meg a szakképzésben dolgozók bérét, azt idén januártól újabb tíz százalékos emelés követte. A tárca közlése alapján jelenleg is zajlik a szakképzésben oktatók teljesítményértékelése, amely alapul szolgál a májusi, átlagosan öt százalékos további bérfejlesztéshez.
A KIM ezen felül további bérkorrekciót helyez kilátásba a szakképzésben dolgozó pedagógusok számára.
A minisztérium arról is tájékoztatott, hogy a 2019-es átalakítást követően folyamatosan egyre népszerűbbek a technikumok és a szakképző intézmények: a nyolcadik osztályt követően a technikumot választók száma folyamatosan emelkedik.
Egyes szakképző intézményekbe tavaly tízszeres volt a túljelentkezés.
Már a szakképzésben dolgozók is sztrájkolnak
Január végén kétórás figyelmeztető sztrájkkal csatlakoztak a szakképzésben dolgozó tanárok is a pedagógusok szakszervezetei által január 31-re szervezett országos sztrájkhoz. Az érdekvédők január utolsó napjára egyúttal egy szolidaritási akciót is meghirdettek a tanárokkal közösséget vállaló más szférában mozgó szakszervezeteknek, civil szervezeteknek, aktivistáknak. A kétórás figyelmeztető sztrájk a szakképzésben jogerős végzés alapján történt.Itt a legjobb technikumok országos listája
Technikumi rangsort készített az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK). A lista a tanulók bemeneti és képzési-kimeneti teljesítményének, az intézmények oktatói létszámának és digitális ellátottságának figyelembevételével készült.
Ez alapján a legjobb tíz technikum sorrendje:
- Váci SZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium;
- Energetikai Technikum és Kollégium;
- Vas Megyei SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Technikum;
- Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium;
- Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium
- Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium;
- Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum;
- Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum;
- Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum;
- Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni