Ma már szinte úgy használják az ügyfelek a K&H SZÉP-kártyát, mint ahogyan a bankártyájukat. Nemcsak az érintésmentes fizetési mód szempontjából, de gyakoriság és elköltött összeg tekintetében is. A pénzintézet SZÉP-kártya adatai alapján az elmúlt egy év legnagyobb költése több mint 2,8 millió forint, míg az egy napon belüli maximum tranzakciószám 21 darab volt ugyanazzal a kártyával.
A normál használat természetesen ennél jóval kisebb számokat mutat, de ezek alapján is az látható, hogy minden nap használják a kártyabirtokosok a juttatást: átlagosan napi 1,2 alkalommal van használatban egy SZÉP-kártya.
A napi átlagos költés valamivel több, mint egy átlagos ebéd, de nem éri el a 6 ezer forintot. Az étkezési felhasználás népszerűségét mutatja az is, hogy azoknak az elfogadóhelyeknek a listáján, ahol a legtöbbször használták az elmúlt hónapokban a kártyát, előkelő helyen vannak a gyorséttermi és ételszállító cégek.
Érintésmentesen is lehet
A cafeteria elem érintésmentes fizetéssel is egyre több helyen elérhető: már közel 6 000 elfogadóhely esetén a K&H SZÉP kártya digitálisan is használható.
Ezt a fizetési megoldást azok a kártyabirtokosok és egyben K&H bankszámlával rendelkező ügyfelek tudják alkalmazni, akiknek a telefonjuk NFC funkcióval és iOS vagy Android operációs rendszerrel rendelkezik, illetve Apple Watch okosórájuk van. A szolgáltatásnak jelenleg több mint 42 ezer elfogadóhelye van és tervezik a bővítést is.
Korábban megkerestük az OTP-t és az MBH Bankot is, tervezik-e hasonló innováció bevezetését, erről itt olvashat részletesen.
Több juttatás, kevesebb felhasználás
Az év első négy hónapjának eredményei alapján a hideg élelmiszervásárlás lehetőségének megszűnése egyértelműen mérsékelte a K&H SZÉP-kártya forgalmat: 5 százalékkal csökkent a költés a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva.
Ezzel egyidejűleg azonban az is látható, hogy a kártyabirtokosok nagyobb keretből gazdálkodhatnak, ugyanis a kártyára jóváírt összeg 14 százalékkal emelkedett az elmúlt négy hónapban a tavalyi hasonló időszakhoz képest.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!