Nagy népszerűségnek örvendenek a szerencsejátékok, ráadásul sokan az offline lehetőségek helyett az interneten elérhető szolgáltatásokat választják. Nemrég vezettek be egy új, Dream Drop nevű játékcsaládot, amely a Vegas.hu tájékoztatása szerint berobbantotta a kattintásszámot és az érdeklődést a platformon.
A nemzetközi hálózatban működő játék több ország tétjeiből összeadódó főnyereménye a lottóéhoz hasonlóan halmozódik, így annak összege akár az egymilliárd forintot is meghaladhatja.
Kapcsolódó
A cég közölte: már magyar győztes is született, aki nem sokkal a bevezetést követően zsebelhetett be 18 millió forintot. A jackpotra körülbelül másfél-két havonta lehet számítani. Nemzetközi szinten a forgalmazó nyilatkozata szerint az elmúlt két évben 12 nagy nyertest jelenthettek be, illetve ennek a többszörösét, akik további összegekkel gazdagodtak.
„Legújabb játékunk a slotjátékok izgalmát tovább pezsdíti az élő játék közben váratlanul megjelenő, extrém magas jackpottal” – mondta Tulik Ágnes, az oldalt üzemeltető LVC Diamond Kft. marketingigazgatója.
A szerencsejátékban 18 éven aluli és sérülékenynek minősülő személyek nem vehetnek részt. A túlzásba vitt játék mentálhigiénés problémákat okozhat, illetve szenvedélybetegség kialakulásához vezethet.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Ma a béke útját járni bátor cselekedet – Leó pápa elmondta, miért
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak