A Gazprommal való együttműködés nemcsak a versenyképes árat, hanem az energiabiztonságot is jelent Magyarországnak, ezért csütörtökön újabb szerződést kötöttek az orosz állami vállalattal – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Szentpétervári Nemzetközi Gázfórum 2024 csütörtöki plenáris ülésén. Hozzátette:
a gázszállítóval kötött hosszú távú megállapodás és a további kereskedelmi szerződések alapján a magyar éves gázfogyasztás 60 százaléka már be van tárolva.
A tárcavezető szerint korábban az európai gazdaság versenyképességének szilárd alapját jelentette
- egyrészt a fejlett nyugati technológia,
- másrészt a könnyen hozzáférhető, viszonylag olcsó keleti ásványi nyersanyagok és természeti erőforrások.
A miniszter szerint az elmúlt évek brüsszeli döntései miatt ezt az alapot megszüntették és nem teremtettek újat helyette – írja az MTI.
Az európai elittel szemben
Szijjártó Péter úgy látja, hogy a fő politikai döntéshozók Európában úgy tekintenek az energiaellátás kérdésére, mintha az ideológiai jellegű lenne, aminek következtében az európai vállalatoknak a gázért háromszor, az áramért ötször magasabb árat kell fizetniük amerikai versenytársaiknál.
Az Orbán-kormány tagja hangsúlyozta, hogy a kabinet számára „az energiaellátás biztonságának kérdése fizikai természetű. A fizikai természetet az infrastruktúra határozza meg. Ha van egy csővezeték a forrástól a fogyasztóig, onnan lehet gázt vagy olajat vásárolni. Ha nincs (...) akkor ez egy szép álom lehet, de nem lehet helyettesíteni a már meglévő forrást és szállítási útvonalat"
A külügyminiszter szerint a meglévő megbízható forrásokat akkor kell lecserélni, ha a fogyasztó nem elégedett, vagy ha jobb alternatíva mutatkozik.
Mi elégedettek vagyunk az Oroszország és Magyarország, a Gazprom és Magyarország között folyó együttműködéssel. Eddig minden szerződést betartottak, a szállítások időben érkeztek, és amikor pótlólagos mennyiségekre volt szükségünk, meg tudtunk állapodni erről
– tette hozzá a tárcavezető.
Itt az újabb szerződés
A miniszter úgy látja, hogy az orosz vállalattal 2021-ben aláírt, 15 évre szóló megállapodás megfelelően szavatolja a hosszú távú ellátás biztonságát. Az ár versenyképességét pedig a nemzeti társaság és a Gazprom között megkötött folyamatos kiegészítő kereskedelmi szerződések garantálják.
Szijjártó Péter közölte, hogy a mai napon írták alá a következő ilyen megállapodást.
A politikus elmondta: Magyarország idén 6,7 milliárd köbméter gázt kap, jövőre pedig olyan mennyiséget fog vásárolni, amely a Török Áramlat vezeték teljes kapacitását kihasználja.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetője szerint Európában képmutatás tapasztalható az orosz gáz vásárlásának kérdésében, mert a nyugat-európai kikötőkbe egyre több cseppfolyósított gáz érkezik be, és ugyanez a helyzete az olaj esetében, amelyet indiai közvetítéssel importálnak. Magyarország viszont sem tengerparttal, sem pedig hatalmas gáz- vagy olajmezőkkel nem rendelkezik, számunkra nem a spot piac, hanem a hosszú távú szerződés garantálja az ellátás biztonságát
Szijjártó Péter Oroszországból üzent, emiatt kapni fog egyesektől
A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szentpétervárra repült a Nemzetközi Gázfórumra, ahonnan többször is bejelentkezett a Facebookon. Bejegyzésében az Oroszországgal való együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!