A készpénzes fizetésnél lényegesen kisebb fertőzési kockázattal járó elektronikus fizetést azok is használni kezdték, akik eddig legfeljebb készpénzfelvételkor vették elő a bankkártyájukat - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese a napilapnak.
Ma már mind több helyen igénylik a vásárlók az elektronikus fizetést, emiatt döntött úgy a kormány, hogy 2021. januártól minden olyan kereskedőnek és szolgáltatónak biztosítania kell valamilyen elektronikus fizetési lehetőséget, amely online pénztárgép üzemeltetésére kötelezett.
Kapcsolódó
A Pénzügyminisztérium igyekszik segíteni azt a nagyjából 40-60 ezer kereskedőt, akinek a következő negyedévben meg kell felelnie a jogszabályi követelménynek. A piaci szereplők is aktívak, a következő hetekben bizonyos, hogy több irányból kapnak majd ajánlatokat a kereskedők. Fontos ugyanakkor, hogy ők is tájékozódjanak, és ne hagyják a döntést az utolsó pillanatra, a karácsonyi nyüzsgés idejére - fogalmazott Tállai.
A kereskedőknek nem feltétlenül a bankkártyás elfogadásban kell gondolkodniuk, hiszen márciustól az azonnali fizetési rendszer révén már az átutalások is pillanatok alatt eljutnak a címzetthez, így ezen a módon is lehet gyorsan fizetni.
Az is fontos könnyebbség, hogy a bankkártyás fizetés biztosításához ma már nem feltétlenül van szükség az üzletekben eddig megszokott bankkártya-elfogadó (POS) készülékekre, a kisebb kereskedőknél már megoldható, hogy egy applikáció segítségével a vállalkozó mobiltelefonja váljon bankkártya-elfogadó készülékké, tovább csökkentve a költségeket.
Az MNB adatai szerint ma már a kisebb, havi 300 ezer forintos bankkártyás forgalmat lebonyolító kereskedők számára is elérhető az 1-1,5 százalékos költségszint. Márpedig a becslések szerint ennél nagyobb a készpénzkezelés költségei: a pénz átszámolására, őrzésére számított időt és költséget jellemzően nem kalkulálják be a vállalkozók, hogy a pénztárhiányok és a címletváltás költségeiről már ne is beszéljünk - tette hozzá az államtitkár.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg