A főpolgármester kedden az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a III. kerület képviselő-testület és Bús Balázs polgármester akciója és azt követő kommunikáció teljesen érthetetlen. Ez nemcsak barátságtalan, de inkorrekt is a többi 16 kerületi fideszes polgármesterrel és a főpolgármesterrel szemben - írja az MTI.
A Fővárosi Közgyűlésben támogatták Bús Balázsnak a tanulmánytervre vonatkozó javaslatát, továbbá az óbudai polgármester sem támogatta a Lányi András író, filozófus által készíttetett, a római-parti tervezett védmű part menti változatát ellenző javaslatot, és megszavazta, hogy a Nánási út-Királyok útja és a Duna-part közötti hetvenhektáros területet meg kell védeni - mondta.
Kapcsolódó
Csak akkor van annak értelme, hogy a parton egy drágább védművet építsenek magánterületeken, ha a civilek ezt a változatot elfogadják - tette hozzá.
Az óbudai képviselő-testületi határozatot követő vasárnapi tüntetésen kiderült, "szó nincs róla", hogy a civilek ezt elfogadnák. A vita tárgya továbbra is az, hogy a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon vagy a parton épüljön védmű. Tarlós István megjegyezte azt is, hogy a III. kerület éppúgy elutasította a Nánási út-Királyok útja nyomvonalát, mint a főváros.
A kerítések nyomvonalában haladó védmű ugyanúgy parti lenne, mint a Dunához hat-nyolc méterrel közelebbi. Mindkettő megvédené a Nánási út-Királyok útja és a Duna-part közötti hetvenhektáros területet.
A kerítések nyomvonalában haladó védmű sokkal drágább lenne, magántelkeken vezetne, és a tulajdonosok a kártalanítás mértékén "bármeddig elpereskedhetnek" - mondta Tarlós István. Ez a védmű a számítások szerint több mint 3 milliárd forinttal kerülne többe, mint amelyet hat méterrel lejjebb megterveztek. A főpolgármester közölte, várhatóan egy-két hónapon belül elkészül a tanulmányterv.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni