Az EU-bizottság háromféle módot tart lehetségesnek, illetve ezek kombinációját is megvizsgálná.

Az első: az euróövezeti országok többé nem adnának ki szuverén kötvényt, ezeket teljesen felváltaná a közös Stabilitási Kötvény. A közös kötvényért az euróövezeti országoknak egyetemlegesen kellene jótállniuk, vagyis a hitelezők bármelyiküktől követelhetik a teljes összeget, és utána a fizető ország követelheti a többitől a kára megtérítését. A Bizottság szerint ez a megoldás nagy likviditást eredményezne, hiszen a Stabilitási Kötvény szükségképp az euróövezet lehető legjobb, "AAA" adósosztályzatát kapná a hitelminősítőktől. Ám ennek előnyeit ez a módszer jócskán átterelné a magas adósosztályzatú országoktól a gyengébbek felé, és erős erkölcsi kockázattal is járna, amennyiben a gyenge országokat kevéssé ösztönözné saját háztartásuk rendbetételére - hacsak nem kísérik a kötvény bevezetését átfogó fegyelmi intézkedések a közös gazdasági kormányzás erősítésére.

A kézenfekvő párhuzam: az amerikai kincstárjegy minősítése "AAA", a hozama minimális - tartósan 2 százalék alatt van - az Egyesült Államok mint szuverén egység gazdasági ereje és tekintélye miatt, mit sem törődve az alkotórészek eltéréseivel, például azzal, hogy Kalifornia szövetségi állam belső háztartása évek óta görög típusú csőd szélén tántorog. A teljes áttérés a Stabilitási Kötvényre továbbá nagyban elősegítené Európa pénzügyi egyesülését, jelentősen növelné az EU tőkepiacának nemzetközi vonzerejét, és határozottan támogatná a tőkepiacok egyensúlyát.

A második, közbülső megoldás lehetne a Bizottság szerint, ha a Stabilitási Kötvény nem teljes egészében, hanem valamilyen ráta szerint csak részben váltaná le a szuverén kötvényeket. Ez olyasmi lenne, ahogyan az egyes országokban most sem csak az állam ad ki közadósságot, hanem a helyi önkormányzatok is. Lenne tehát közös "euróövezet-szuverén" kötvény, és az országok mintegy "helyi önkormányzatok" is adnának ki papírokat. A brüsszeli testület szerint ebben az esetben is egyetemleges lenne a felelősség.

Ez a módszer is hozná az első változat előnyeit, de kisebb mértékben, miközben az erkölcsi kockázat is kisebb lenne. Ugyanakkor ezzel a módszerrel nehezebb lenne jelentősen javítani a tőkepiacok stabilitását, ha a "helyi" - azaz nemzeti - adósságkibocsátás itt-ott túlzóan magas lenne.

A harmadik változat szintén részleges helyettesítést szán a Stabilitási Kötvénynek, de nem egyetemleges, hanem arányos felelősséggel. Azaz minden tagország csak annyiban köteles helytállni, amennyi az ő része a közös kötvény bevételéből. Ez a módszer teremtené a legkisebb likviditást, az erkölcsi kockázattöbblet viszont minimális lenne a mostani, nemzeti eladósodás kockázatához képest. Ebben a formában a Stabilitási Kötvény nem számíthatna feltétlenül elsőrendű minősítésre, sőt, a felhasználástól függően az osztályzata akár a legrosszabb osztályzatú tagország minősítése felé gravitálna.

Bár a jelenlegi politikai helyzetben ez tűnik a leginkább elfogadható módszernek a gazdagabb tagországok közvéleménye számára, mégis, a kötvény ezen a módon épp a fő előnyét veszítheti el: a rugalmasságát pénzügyi feszültségek idején. Éppen ezért a Bizottság ehhez a módszerhez különféle hitelességjavító és fedező eszközöket javasol. Előnynek tartja a Bizottság, hogy az efféle Stabilitási Kötvényhez nem kellene módosítani az EU alapszerződését, vagyis viszonylag hamar bevezethető.

Közös alap és átváltás

A Stabilitási Kötvény nem csak a jövőre nézve simíthatná ki az euróövezeti országok pénzügyeit, hanem a mostani államadósság-válság kezelésében is segíthetne, amennyiben a most futó adósságokat is át lehetne váltani Stabilitási Kötvényekre. Ennek módszerei is sokfélék lehetnek a teljestől a részlegesig, például úgy, hogy a tagországok a GDP-jük 60 százalékát meghaladó kormányzatiadósság-részüket közös alapba helyeznék, és azt váltanák át 20-25 éves lejáratú Stabilitási Kötvényekre.

Az euróövezet "AAA" minősítésű tagországai közül eddig Németország és Finnország mereven ellenezte a közös kötvény gondolatát, mert attól tartanak, hogy költségük növekednék, amennyiben a Stabilitási Kötvény kamata és hozama mindenképpen magasabb lenne, mint például a tízéves német állampapíré (Bund). Annak hozama mostanában 2 százalék körül mozog, miután a tízéves Bund aukcióinak átlaghozama idén eddig 2,74 százalék.

Tiszta Amerika

Ám meglehet, a német kormány is rá fog ébredni, hogy a közös kötvény legnagyobb előnye éppen az, amit sokan a legnagyobb hátrányának tartanak: a jó adósok terhére olcsón finanszírozná a rossz adósminőségű tagországokat. Ráadásul a német állampolgárok a közös kötvény bevezetése után észre sem vennék, hogy más országokat finanszíroznak (amit most hevesen elleneznek). Hiszen az amerikai adófizetők többségének sem tűnik fel, hogy a közös kormányzati adósság milyen mértékben támogatja Kaliforniát.

Másfelől a szegényebb tagországokat mindenképp támogatni kell, különben a gazdag tagországok nem tudnak exportálni. A közös kötvénnyel ez még mindig olcsóbb lenne, mint most, amikor Németországnak és másoknak közvetlenül, saját költségvetésükből kell a kármentést végezniük, tulajdon adósosztályzatukat is kockára téve.