Legalábbis erre lehet következtetni abból a Létszámleépítések megelőzése és kezelése elnevezésű uniós pályázatból, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium nyert meg - írta a napilap.
A kormányzati pályázati portálra feltöltött támogatási döntés még december 22-én született. A gazdasági tárca által elnyert összeg 5 milliárd forint, amit három évig lehet fölhasználni.
Kapcsolódó
Azok a munkavállalók alkotják a kiemelt projekt célcsoportját, akik a vállalkozásoknál vagy a közszférában "adott esetben bekövetkező csoportos létszámleépítések során érintetté válhatnak". Az elnyert 5 milliárd forintból segítenék, hogy a közszférából elbocsátott dolgozók a versenyszférában tudjanak elhelyezkedni. Szintén e keretből finanszíroznák a kormányhivatalok a leépítéssel érintett munkavállalók számára az újbóli elhelyezkedést elősegítő úgynevezett outplacement-szolgáltatásokat és -képzéseket. Ez személyes tanácsadást jelent: föltérképezik az újbóli elhelyezkedés vagy szakmaváltás lehetőségeit.
A korábbi kormányzati kijelentések ellenére nem csökkent az állam mérete: a 2010-es 319 ezer állami alkalmazottal szemben ma 472 ezren állnak a köz alkalmazásában. Eközben a közszférát is egyre inkább megbénítja a munkaerőhiány. A Belügyminisztérium által működtetett Közigállás.gov.hu oldal szerint jelenleg 2400 közalkalmazotti vagy köztisztviselői állásra lehet pályázni. Ezek közül nagyjából ötszáz tanári állás, több száz orvost is keresnek, és rengeteg önkormányzat ügyintézőket próbálna magához csábítani.
Lázár János kancelláriaminiszter még 2016-ban jelentette be a kormány nagyszabású bürokráciacsökkentési tervét. Ám Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára tavaly októberben elismerte: a kormány bürokráciacsökkentése kudarcot vallott, ugyanis minden íróasztal meg tudja magyarázni a létjogosultságát.
Cáfol az NGM
Szó sincs tömeges létszámleépítésekről a közszférában, a GINOP 5.3.10 uniós program célja az esetleges létszámleépítések megelőzése és kezelése az elsődleges munkaerőpiacon - közölte hétfő fél 12-kor a tárca.
A program indítását a 2008-ban induló válság tapasztalatai a hívták életre. A kormány célja, hogy a programmal segítséget nyújtson az esetlegesen létszámleépítéssel érintett munkavállalóknak még a munkaviszony megszűnését megelőzően. A projekt ugyanakkor nem kifejezetten a közszféra dolgozóinak, hanem minden magyar munkából élőnek hivatott segítséget nyújtani a konvergencia régiókban, amennyiben a szükség úgy kívánja - olvasható a közleményben.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni