A pártok megállapodhattak volna tárgyalóasztal mellett is a körzetek elosztásáról, de akkor az lenne a kritika tárgya, hogy nem hagytak beleszólást az ellenzéki választóknak a folyamatba – mondta az ellenzéki előválasztásról Török Gábor politológus a Nyugat.hu-nak a Hvg.hu szemléje szerint.
A politológus szerint 2010 óta az előválasztás a legkomolyabb lépése az ellenzéki pártoknak. A lépésre az ellenzéki összefogás miatt van szükség, az összefogásra pedig, a választási rendszer miatt. Úgy látja, előválasztás nélkül esélytelenek a Fidesz–KDNP kihívói, így viszont „a semminél biztos több” az esélyük.
Az előválasztás eredménye szerinte a pártrendszerre komoly hatása lehet, hiszen lesznek ellenzéki pártok, amelyek sokkal erősebben jönnek ki belőle, mint riválisaik.
Nagy kérdésnek tartja, hogy az ellenzéki szavazók hány százaléka nem követi majd a pártok megállapodását, mindazonáltal úgy véli, „a Fidesz és a nem-Fidesz versenyében” ennek nem lesz döntő jelentősége, mivel az ellenzéki szavazók nagy része hajlandó átszavazni, ha ezzel segíti a Fidesz elleni politikai küzdelmet.
A kutatások arra utalnak, hogy még ha össze is lehet adni az összes ellenzéki párt szavazóját, országosan és a 106 egyéni körzetben egyaránt, az sem biztos, hogy elegendő lehet a kormányváltáshoz - vélte.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Milliárdokért licitált a világ elitje: a fiatalok luxust vettek, a tapasztaltak mesterművekre vadásztak
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Berobbant a nemesfém-őrület: soha nem volt még ilyen drága az ezüst
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma