Jim Lanzone, a Yahoo! vezérigazgatója a Financial Timesnak adott interjújában megszellőztette, hogy a cég részvényeit ismét bevezetnék a tőzsdére. Ez része lenne annak a tervnek, amely a a Szilícium-völgy egykori kedvenc keresőmotorját üzemeltető céget ismét a figyelem középpontjába állítaná.
A cég szerinte pénzügyileg készen áll, a vállalatnak nagyszerű mérlege van, nagyon nyereségesek. A vezérigazgató ugyanakkor elismerte, hogy annak idején a magántulajdonba kerülés tette lehetővé a vállalat számára a szükséges szerkezeti változtatásokat, olyan üzleti egységek létrehozását, amelyek hasonlóak ahhoz a modellhez, amelyet akkor használtak, amikor ő a CBS Interactive vezetője volt. A Yahoo! az év elején azzal került be a hírekbe, hogy munkavállalói 20 százalékának elbocsátására készült.
Lanzone korábban a Tinder vezérigazgatója volt. A Yahoo!-hoz akkor igazoltatták, amikor a csoport 2021 szeptemberében kivált a Verizonból. Ez utóbbi 2015-ben és 2017-ben vette meg a Yahoot és az AOL-t, amelyeket 2021-ben adott el az Apollo nevű privát-tőke csoportnak. Ez a sztori a Verizon történetébe nem sikerként vonul majd be. Zseniális stratégiaként a két céget Oath márkanév alatt akarták egyesíteni, hogy így diverzifikálják tevékenységüket a távközléstől a média felé. Ez nem jött be és végül azokat a vételár felén passzolták tovább.
A Yahoo! 1996 áprilisában lépett először tőzsdére, és a keresés és az e-mail kombinációjával gyorsan a világ egyik legnépszerűbb internetes oldalává vált. 2008-ban A Microsoft 47 milliárd dolláros vételi ajánlatát utasították vissza. Az elmúlt évek nem voltak túl sikeresek a cég életében, de Lanzone szerint a Yahoo! még mindig az első öt között van a teljes forgalom tekintetében globálisan. Úgy látja, keresője még mindig a harmadik legnépszerűbb Google és a Bing után, igaz méretében jelentősen elmarad azoktól.
A vezérigazgató természetesen érezte, hogy milyen téma áll a befektetői érdeklődés középpontjában. Így megjegyezte, hogy cége természetesen nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztésekbe.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!